Index Vakbarát Hírportál

Gyerekmunka és környezetpusztítás az Apple beszállítóinál

2014. december 19., péntek 17:08 | aznap frissítve

Frissítve az Apple álláspontjával

A BBC Panorama című műsorának legújabb adásában a szerkesztők elég brutális képet festettek az Apple termékeit gyártó gyárakban folyó munkáról. A dokumentumfilm szerint gyerekek is dolgoznak az Apple termékeihez felhasznált ónt adó bányákban, ahol ráadásul folyamatos a földcsuszamlás veszélye. Az indonéziai bányásztevékenység ráadásul teljesen elpusztítja a környezetet, a gépek nem egyszer korallzátonyokat is megsemmisítenek a munka közben, és holdbéli táj marad a munkások után.

Az ónt természetesen nem konkrétan az Apple bányássza, a BBC munkatársai a beszállítók munkakörülményeit vették filmre úgy, hogy ott rejtett kamerával felszerelt emberek jelentkeztek munkára.

Nem ez az első alkalom, hogy az Apple termékeit összerakó gyárakból hasonló hírek érkeznek, és ezt az új műsor is megerősítette. Az indonéziai bányák mellett a kínai iPhone-összeszerelő üzemekben is forgattak, ahol még mindig embertelen körülmények között dolgoznak a munkások. Egyik-másik dolgozó olyan fáradt, hogy munka közben, akár állva is elalszik, a főnökök pedig csak arra figyelmeztetik őket, hogy így bele is eshetnek a gépbe, ahol agyonrázhatja őket az áram.

A szállásokon uralkodó helyzetek is borzasztóak, sokszor tizenketten élnek egy nyolcfős barakkban, rendszeresek a 12 órás műszakok, az emberek sokszor még ahhoz is fáradtak, hogy egyenek valamit.

A forgatócsoport az Apple-t is megkereste, de a megbeszélt időpontban az eredeti tervek ellenére az Apple képviselői csak kamerán kívül voltak hajlandók beszélni.

Közben az Apple vezérigazgatója, Tim Cook 5000 dolgozójának emailben fejtette ki álláspontját. Szerinte mélyen megsértették a céget, és inkább a BBC eljárásával foglalkozott. Cook azt állítja, a BBC nem volt hajlandó megjelentetni az ő álláspontjukat, és megfelelő válaszokat helyezett kilátásba.

Rovatok