Index Vakbarát Hírportál

Windowsos telefonokat adna ki a Samsung

2015. január 12., hétfő 10:27

A Samsung a világ legnagyobb mobilgyártója, de nem saját operációs rendszert használnak a telefonjaikon, hanem elsősorban a Google Androidját. Hogy csökkentsék az Android-függést, a cégnél fontolgatják, hogy újabb, alsó kategóriás eszközöket adjanak ki; ezeken Windows 8.1 futna.

A hírt lehozó Korea Times samsungos forrása szerint a cég már elindított egy tesztprojektet, amiben a Windows 8.1 viselkedését és stabilitását vizsgálják a Samsung eszközein. A lap cikke szerint az új termék megjelenésére csak akkor van esély, ha a Microsoft és a Samsung rendezi a jogi vitáikat. Ha ez sikerül, akkor is legkorábban 2015 harmadik negyedévében jöhetnek ki a windowsos Samsung telefonok.

A termékpaletta bővítését tervező Samsung az Intellel is tárgyalásokat folytatott, de ez nem hozta meg a várt eredményt, mert a fejlesztők nem igazán lelkesedtek a Tizenért. A Timesnak nyilatkozó alkalmazott szerint a Samsung ugyan reklámozza majd idén a platformot, de ezt nem a mobilokhoz, hanem az új okostévékhez fogják használni.

Bár a Microsoft és a Samsung számos területen együttműködik, a mobilpiacon komoly vitáik vannak. A Samsung Dél-Koreában, Kínában és az Egyesült Államokban is megtámadta a Nokia felvásárlását a versenyhivataloknál, míg a Microsoft azért perli a Samsungot, mert szerintük késlekedve fizetik a jogdíjakat, illetve a felmerülő kamatokat. A Samsung tavaly több mint 900 millió dollárnyi jogdíjat fizetett a Microsoftnak.

Rovatok