Index Vakbarát Hírportál

A gép jobban ismer, mint a barátaink

2015. január 13., kedd 14:20

Egy tízezer önkéntes részvételével zajlott kutatás szerint a számítógép jobban ítéli meg a személyiséget, mint a barátok – írja az MTI. A tanulmányhoz a Cambridge-i Egyetem kutatói a Facebook like (tetszik) gombjának használatát elemezték egy számítógépes programmal.

Azt a kutatók is elismerik, hogy a személyiség ennél összetettebb dolog, de az a helyzet, hogy az eredményeik alapján a számítógép jobban oldotta meg a feladatot, mint az ember.

A Cambridge-i és a Stanfordi Egyetem kutatói már korábban megállapították, hogy a Facebookon bekattintott lájkokból egy sor személyes információt lehet nyerni – többek között a szexuális irányultságról vagy a politikai nézetekről. A kutatók az új tanulmányban egy lépéssel továbbmentek, és összevetették, hogy vajon a gép, vagy az emberi ítéli meg jobban a felhasználó személyiségét.

300 lájk jobban tudja, mint a partnere

Youyou Wu és kollégái 70 520 facebookozó önként megadott személyes adatait futtatták át a programjukon. Ez a lájkokat öt fő személyiségvonással kötötte össze: ezek a kedvesség, a lelkiismeretesség, a kifelé fordulás, az idegesség és a nyitottság voltak.

A résztvevők kitöltöttek egy kérdőívet a saját személyiségükről, majd megkérték kollégáikat, barátaikat és családjukat, hogy jellemezzék a résztvevőt egy másik kérdőív kitöltésével. A kutatók összehasonlították az eredményeket, hogy lássák, sikerült-e a programnak felvázolnia a résztvevő saját készítésű jellemrajzát.

Ha elég lájkból dolgozhatott, a program jobban megközelítette az önarcképet, mint a résztvevő legközelebbi ismerősei:

Az átlagos Facebook-használónak nagyjából 227 tetsziket tartalmaz az adatlapja - mondta Wu, a Facebook gyakornoka és a Cambridge-i Egyetem PhD-hallgatója.

Meglepő volt az eredmény, mert az emberek általában jól ítélik meg a személyiséget. Azt gondolnánk ösztönösen, hogy a hozzánk közel állók jól ismernek bennünket, így még inkább megdöbbent, hogy ebben a játékban a gép legyőzi az embert.

– mondta Wu.

A barátok és kollégák csak bizonyos helyzetekben látnak bennünket, tehát kevesebb az információjuk. Sok időt töltünk a gép előtt, így a számítógépek rengeteg fontos információnkhoz jutnak hozzá, memóriájuk hatalmas, az értékelést szisztematikusan, módszeresen végzik, míg az ember elfogult lehet.

– magyarázta Wu az eredményt.

Rovatok