Index Vakbarát Hírportál

50 ezer munkahelyet ígér az Uber Európában

2015. január 19., hétfő 10:06

Travis Kalanick, az Uber vezérigazgatója egy müncheni konferencián arról beszélt, hogy 2015 a cég számára a gyors terjeszkedés éve lesz Európában. A közösségitaxi-szolgáltatással idén ötvenezer új munkahelyet teremtenének, bár azok a taxisok valószínűleg nem örülnek ennek, akik az Uber miatt fogják elveszíteni a munkájukat.

A négy éve indult Uber már több mint 250 városban érhető el világszerte. A céget több befektető is támogatja, az ő adataik szerint a cég piaci értéke 40 milliárd dollár körül lehet. Kalanick több új európai városban is szeretné elindítani a szolgáltatást, aminek szerinte komoly gazdasági előnyei lennének.

A kritikusai viszont joggal gyűlölhetik az Ubert, mivel fittyet hánynak a konkurenciára vonatkozó szabályokra, és sem az Uber-taxik állapotát, sem a sofőröket nem ellenőrzik. Emiatt több bíróságon is elítélték őket – köztük Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Hollandiában és Spanyolországban –, és több európai nagyvárosban, például Párizsban és Londonban is tüntetést is szerveztek ellenük. Egy indiai nő, akit állítólag megerőszakolt egy Uber-taxis, az amerikai bíróságokon pereli a céget.

Az Uber most a kormányokkal együttműködve próbál új szabályozást kialakítani, ami garantálja az utasok biztonságát – legalábbis Kalanick ezt állítja. Szerinte az Uber engedélyezése több ezer új munkahelyet teremthet, és ez az adóbevételekre is pozitív hatással lehet.

Rovatok