Index Vakbarát Hírportál

Tim Cook fizetésemelést kapott

2015. január 23., péntek 10:45

Az Apple szerint a cég vezérigazgatója, Tim Cook tavaly februárban 43 százalékos fizetésemelést kapott; a korábbi 1,4 millió dolláros éves fizetéséhez képest 2 millió dollárra növelték az alapbérét. A juttatásokkal együtt tavaly több mint 9,2 millió dollárt keresett, azaz csaknem megduplázta a korábbi keresetét.

A cégen belül más vezetőknek is megemelték az alapfizetését, legalább 14 százalékkal; a vezető döntéshozók így már egymillió dollárnál többet kaszálnak évente.

Tim Cook 2011 augusztusában vette át a cég vezetését, de a fizetése 2011 novembere óta nem emelkedett. Az Apple azután szavazta meg a fizetésemeléseket, miután független elemzőkkel értékeltették a vállalat teljesítményét. Megnövelték a vezetői bónuszokat is; most már a fizetésük négyszeresét is megkaphatják bérkiegészítésként.

A részvényárfolyamok alapján az Apple értékét novemberben 700 milliárd dollárra becsülték.

Rovatok