A teleportálás egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket a tudomány a legjobban irigyel a scifikből, ennél talán csak az időutazást szeretnék többen feltalálni a valóságban is. Brit német tudósok most azt mondják, valami hasonlót sikerült véghez vinniük, de ha lenne az iróniának írásjele, most nagyon nagy hasznát vennénk.
A potsdami Hasso Plattner Intézet kutatói építettek egy rendszert, amelybe az egyik oldalon beleraknak egy tárgyat, majd kicsit később a másik oldalon - tetszőleges távolágra az elsőtől -kivesznek egy teljesen ugyanolyan tárgyat. Ez jól hangzik, de sajnos nem arról van szó, hogy azt a bizonyos tárgyat atomjaira bontva átsugároznák a célállomásra, ahol aztán összerakják, és mehet is mindenki tudományos-fantasztikus dolgára.
Ehelyett a kiinduló oldali doboz valójában egy 3d-szkenner, amely a belerakott tárgyat destruktívan beszkenneli, vagyis rétegenként legyalulja, az így kapott információt pedig titkosított csatornán átküldi a célállomásra. Itt egy 3d-nyomtató várja, amely pedig rétegenként kinyomtatja. Vagyis nem ugyanarról a tárgyról van szó, de pont ugyanolyanról, és egyben az egyetlenről is, mivel ugye az eredeti közben megsemmisült.
A felhasználók betesznek egy tárgyat a küldőegységbe, beírják a fogadó egység címét, és megnyomják az áthelyezés gombot.
– írja a hattagú csapat a tanulmányukban, amelyet már be is adtak a Stanford Egyetem Tapintható, beágyazott és megtestesített interakció című konferenciájára.
A rendszert Scotty-nak nevezték el a Star Trek Mr. Scottjának tiszteletére, aki az 1966-os nyitóepizódban, Kirk kapitányék átsugárzásával bevezette a teleportálást a popkultúrába – ebből is látszik, hogy a németek nem viccelnek.
Amire valójában jó lehet a találmány, hogy a két állomás közötti adatátvitel titkosított csatornán történik, így hozzájárulhat ahhoz, hogy elterjedjenek a neten megvehető, otthon kinyomtatható termékek, mert biztosítja, hogy valóban csak annyiszor lehessen előállítani őket, ahányat a kedves vásárló ki is fizetett.
Mindebből két dolog következik: egyrészt a valódi teleportra továbbra is várni kell, másrészt semmiképpen ne másszanak bele Scotty-ba.