Index Vakbarát Hírportál

Titkos sufniinternetet építettek a kubai fiatalok

2015. január 27., kedd 13:19

A kubai fiataloknak nincs könnyű digitális életük: el vannak vágva az internettől, az otthoni számítógépeket nem szabad rákötni a hálózatra. Az internethez csak a kormány által felügyelet hotelekben és internetközpontokban lehet hozzáférni, ráadásul egy óra netezés nagyjából a havi átlagfizetés negyedébe kerül. Nem meglepő, hogy a sziget lakóinak többsége offline él.

A fiatalok viszont találékonyak, legalább egymással szeretnék tartani a kapcsolatot, játszani, csetelni, ezért szép csendben több ezer számítógépet kötöttek össze titokban Havannában, több mérföldes körzetben.  

Az AP riportja szerint a fiatalok a publikus internethez továbbra sem tudnak kapcsolódni, de helyi hálózatként, kábellel és olcsó, de nagy hatósugarú, tetőkre szerelt wifi-antennákkal több mint kilencezer gépet kötöttek össze. A hálózatot SNetnek hívják. Mindent kereskedelmi forgalomban kapható dolgokkal oldottak meg, külső kormányok segítsége nélkül.

A hálózaton minden pillanatban több százan aktívak, játszanak, fotókat osztanak meg vagy éppen partikat szerveznek. Az Obama-adminisztráció nemrég enyhített a kubai gazdasági szankciókon, azt remélik, hamarosan ez azt is jelentheti, hogy normális internet-hozzáférés lehet az országban – eddig az embargó miatt nem lehetett bevinni amerikai technológiát.

A külső megfigyelők szerint azonban az elmaradottság oka sokkal inkább az, hogy a kormány központosítva tartja a hozzáférést: tilos például wifit venni a kommunikációs minisztérium engedélye nélkül. 

A fiatalok által összerakott hálózat ezért illegális. Viszont nagyon figyelnek rá, hogy ne okozzanak bosszúságot a kormánynak, kitiltják azokat, akik megsértik a hálózat szabályait. A hálót még 2001-ben kezdte építeni pár felhasználó, és ilyen kicsi is maradt majd egy évtizedig: csak az elmúlt öt évben értek el a párezres létszámot.

Rovatok