Index Vakbarát Hírportál

Magától elkerüli a drón a Fehér Házat

2015. január 29., csütörtök 11:51 | aznap frissítve

Még hétfőn találtak egy összetört drónt a Fehér Ház füvében, pár nappal később kiderült, hogy valószínűleg nem kémrepülésről van szó: a kereskedelmi forgalomban kapható szerkezetet irányító férfi részeg volt: a DJi gyártó Phantom 2 kvadrokopterét reptette.

A férfi maga fordult a rendőrséghez, miután látta a hírekben kvadrokopterét. Sejtette, hogy a Fehér Ház területén landolhatott drónja, de nem győződött meg róla, egyszerűen hazament lefeküdni.

Washington és környékének légterében biztonsági okokból tilos drónokat vagy repülőgépmodelleket röptetni. A szövetségi jogszabály megsértői pénzbírsággal és egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, a repülő szerkezeteket pedig a kormányzati szervek lelőhetik, ha fenyegetést látnak bennük.

Az incidens után Barack Obama szigorúbb szabályozásért kiáltott, a drónt gyártó cég pedig bejelentette, hogy frissítsék a Phantom 2 frimware-ét, így az mostantól automatikusan elkerüli majd a washingtoni repülőknek tiltott területetek. 

A 3.10-es verziójú szoftver a napokban érkezik és Washington, DC belvárosát 25 kilométeres körzetben alakítja repüléstilalmi zónává, minden irányban. A Phantom pilótái ezen a helyen nem tudnak felszállni és repülni sem.

Rovatok