Index Vakbarát Hírportál

Árvai nyíltan vall a melegségéről

2015. február 4., szerda 13:58

A Forbes üzleti magazin többoldalas cikket közölt a Prezi történetéről, a három alapítóval beszélgetve. A szövevényes történet közepén Árvai Péter fontosnak tartotta megjegyezni, hogy meleg, és meglepő nyíltsággal beszél a témáról:

Azért döntöttem úgy, hogy beszélek erről a magyar sajtóban, mert sokszor óva intettek, nehogy majd én legyek a „buzi CEO Magyarországon”. Rájöttem, hogy itt a cégben arról beszélek, hogy állj ki az ötleteidért és azért, aki vagy. (...) Hogyan tudnám képviselni így az értékeinket? Ezt eddig egyszerűen elszúrtam.

A cégvezér, akit tavaly Európa legjobb internetes vállalkozójának választottak meg, úgy gondolta, nem titkolhatja el az egyik oldalát. „Hogyan tudsz éjjel-nappal teljesíteni úgy, ha azon gondolkodsz, lehet, hogy nem fogadnának el az emberek? Ezt így nem lehet. Ha hiszel egy küldetésben, ha része vagy egy közösségnek, akkor nem titkolhatod el az egyik oldaladat” – mondta Árvai. A Prezi vezetője úgy véli, egyszer eljutunk odáig, hogy a melegségről nem is lesz érdemes beszélni, és az ugyanolyan hétköznapi téma lesz, mint az, hogy ki jobb- és ki balkezes.

 
 
 

Rovatok