Index Vakbarát Hírportál

Megérkezett az Office a Windows 10-hez

2015. február 9., hétfő 11:12

Letölthető az Office for Windows 10, az idén megjelenő új operációs rendszer első nagyobb kiegészítője. Az érintőkijelzőkhöz igazított irodai programok tesztváltozatait nem egy nagy csomagban találjuk meg, a Wordöt, Excelt és Powerpointot külön-külön kell telepíteni a Windows beépített szoftverboltjából. Most teljesen ingyenesek, akárcsak az iPadre korábban kiadott appok.

A Windows 10-es szoftverek lényege, hogy nemcsak egérrel, hanem érintéssel is jól kezelhetők. Ennek érdekében a Microsoft több száz funkciót egyszerűen kidobott a kezelőfelületről. A korábbi verzió, az Office 2013 menüszalagja már úgy néz ki, mintha egy atomreaktor irányítópultja lenne, de azért nem kellett volna mindent kihajigálni. Volt ott pár olyan funkció, amit érintőkijelzővel is jó lenne használni. Egy 14 colos hibriden ráadásul eléggé hülyén néznek ki az touch-os menü elnagyolt gombjai, kicsit olyan, mintha ügyetlen óvodásoknak készítettek volna egy Word nevű játékot. Legalább lenne egy kapcsoló, amivel előhívhatjuk a teljes menüt! Elméletileg pont erre lenne jó a Windows 10-ben az a funkció, amellyel a rendszer tablet módból asztalira tudunk átkapcsolni - kipróbáltuk, de ennek semmilyen hatását nem vettük észre.

Hogy mire jó ez a lebutított Word, azt az általános iskola ötödikes informatika tankönyvének szövegformázási példájával teszteltem. Nincsenek nagy kihívások elé állítva a diákok, mert a Word teljesen magától, szépen elvégzi a szövegbehúzást, ami elvileg a feladat lényege lenne.

Miközben a menü nagyon egyszerű, a felülete hatalmas, hogy a zsíros újjbegyeinkkel is meg tudjuk nyomni a gombokat. Az Excelnél volt a legnyilvánvalóbb, hogy kissé túlméretezett a kezelőfelület, a korábban legyártott grafikonjaim ugyanis alig fértek el a kijelzőn.

A három Office-app elméletileg már univerzális alkalmazás, tehát ugyanaz a szoftverkód fut a telefonokon, tableteken és pc-ken. A kilenc colosnál kisebb tableteken és telefonokon nemcsak a Windows, hanem az Office is ingyenes lesz, és a most kiadott három apphoz még elkészül a Onenote és az Outlook érintéssel vezérelhető verziója is.

Rovatok