Index Vakbarát Hírportál

A Youtube még mindig csak viszi a pénzt

2015. február 26., csütörtök 11:16

Hiába van havonta egymilliárd látogatója a Youtube-nak, a Google videómegosztója több milliárdos árbevétele ellenére is veszteséges üzletág – írja a belsős forrásokra hivatkozó Wall Street Journal.

A YouTube tavaly a hirdetőbarát változtatások bevezetése miatt több nagy márkát is megnyert magának, így az árbevételük a 2013-as hárommilliárd dollárról négymilliárdra nőtt. Csakhogy ez az összeg mindössze hat százaléka a Google teljes bevételének. Ha a jogtulajdonosoknak kifizetendő összeget, valamint az infrastruktúra fenntartási és működtetési költségeit levonjuk, akkor nagyjából nullszaldós a divízió.

Sok a szemét, de kevés a főoldali látogató

A fő probléma, hogy a leglelkesebb felhasználók, a fiatalok nem látogatják a legértékesebb hirdetéseket tartalmazó főoldalt, hanem egyfajta videótárként használják a szolgáltatást: a látogatókat a beágyazott vagy linkelt videók hozzák. Így viszont a bevételek nem elegendőek nagyszabású fejlesztések megindítására – ehhez a főoldalra kéne csábítani a felhasználókat. 

A versenytársak egy része – mint például a Facebook vagy a Twitter – pedig a beágyazásokkal forgalmat generál a Google szerverein, ám valójában ők profitálnak ebből. A konkurencia másik, fontosabb része, mint az Amazon vagy a Netflix a saját fejlesztésekkel igyekeznek jövedelmező üzletet építeni az online videózásra.

Ezek a cégek azért is veszélyeztetik a szintén a tévéképernyőt megcélzó Youtube-ot, mivel a jogtulajdonosokkal kötött szerződések alapján sokkal tisztább a kínálatuk. Ahogy egy szakértő megfogalmazta a Wall Street Journalnak: a Youtube tele van szeméttel, márpedig ha jövedelmező tévés szolgáltatássá akarják tenni, akkor be kell fektetni a tartalomba.

Az automatikus videó sem megoldás

A Youtube-nál már sok mindennel megpróbálkoztak. A 2006-os felvásárlás után négy évig alig termelt bevételt az oldal, ám annál több problémát okozott a kezdeti időkben a jogtulajdonosok szűnni nem akaró támadása. A Google évek alatt egymás után kiegyezett a nagy stúdiókkal, majd 2010-ben lódult meg a szekér anyagilag is, amikor bevezették az átugorható hirdetéseket a videókban: a lazítás bejött a felhasználóknak.

Ennek ellenére továbbra is veszteségesek maradtak. 2012-től további újításokat vezettek be: átalakították a honlapot, új, promóciós, ajánlókat kínáló algoritmusokat vezettek be, és több százmillió dolláros szerződéseket kötöttek nagy tartalomgyártókkal, hogy hozzanak saját tartalmakat a Youtube-ra. Mindegyik törekvés kudarcosnak bizonyult, de legalábbis nem hozta az elvárt eredményt.

A cikk szerint a nagy nyomás alatt álló menedzsmenttől további újítások várhatók, melyek mind a látogatottság növelését célozzák. Az járható útnak tűnik, hogy a YouTube saját sztárjait – vagyis azokat, akik itt szerezték meg az ismertséget – kedvezményekkel vagy juttatásokkal megtartsák az oldalon, de az már kétséges, amire a források utalnak: egyre több videóra akarják kiterjeszteni az automatikus lejátszás funkciót. Ez viszont nem feltétlenül nyeri meg majd a felhasználók tetszését.

Rovatok