Az aerogél egy olyan, alacsony sűrűségű, szilárd anyag, aminek gélszerű alapanyagában a szuperkritikus szárítás nevű eljárással a folyékony összetevőt gáznemű anyaggal helyettesítenek. Az így létrejövő anyag a legalacsonyabb sűrűségű szilárd anyag lesz, amit talán mindennél jobban leír az angol neve: frozen smoke, vagyis fagyott füst.

Először 1931-ben állította elő egy Steven Kistler nevű fickó, aki fogadott egy Charles Learned nevű másik fickóval abban, hogy képes kicserélni egy gélben a folyadékot gázra anélkül, hogy összeroskadna (mármint a gél, nem Kistler vagy Learned). A dolog sikerült, az aerogélt azóta számtalan iparágban hasznosítják, néha szigetelőként, máshol lézert nyeletnek el vele, festékek sűrítésére is jó, és ha épp jó helyen van, akkor üstökösök csóvájából is lehet vele mintát venni.

Egy régi, de valamiért csak most felfedezett videóból most az is kiderül, hogy a szuperkönnyű, érintésre polisztirol érzését keltő, nagy nyomásra üvegszerűen törő aerogélnek milyen hangja van, ha leesik. A fenti leírás alapján az ember azt gondolná, hogy nagyjából semmilyen, esetleg olyan, mint amikor a mosogatószivacs becsapódik valahova. Ehhez képest:

A magyarázat az, hogy bár látszólag a gázneműség határán lévő anyagról van szó (bizonyos aerogélek sűrűsége még a szén-dioxid gázénál is alacsonyabb), az aerogél valójában hatalmas felületű, kemény, rideg hab.