Index Vakbarát Hírportál

A versenyhivatal eljárást indított a UPC ellen

2015. március 2., hétfő 10:39

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a UPC Telekommunikációs Kft-vel szemben a 29-es körzetben tapasztaltak miatt. A hivatal fogyasztói jelzések alapján kezdte el vizsgálni, hogy a Monor környékén élőknek miért kell többet fizetniük az ország többi területéhez képest. A UPC egyedüli szolgáltató az adott területen található települések nagy részén.

„A UPC a fentiekben leírt magatartásával feltételezhetően megsértette a versenytörvény gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. Az eljárás lefolytatását a közérdek védelme teszi szükségessé, figyelemmel arra, hogy a UPC magatartása széles fogyasztói kört érint, és jelentős számú piaci jelzés érkezett a GVH-hoz” – áll a GVH hétfőn kiadott közleményében.

Az eljárás megindítása még nem jelenti, hogy a UPC valóban jogsértést követett el, a hivatal a tényeket akarja tisztázni, és csak ezt követően mondja ki az ítéletet. A vizsgálat lefolytatására a törvény hat hónapot biztosít, ami két alkalommal további hat-hat hónappal meghosszabbítható.

A GVH korábban külön közleményben kérte a fogyasztókat arra, hogy mielőtt bejelentenék a 29-es körzetben szerzett kellemetlenségeiket, „gondolják végig higgadtan”, mennyire van igazuk.

Rovatok