Index Vakbarát Hírportál

3291,8 méterről talált célba, és még csak nem is rekord

2015. március 6., péntek 15:36

Így néz ki, mikor egy ember elhatározza, hogy ő márpedig eltalál egy puskával valamit, ami 3 291 méter messzire van tőle. Az elhatározásból még tavaly szeptemberben lett cselekedet, de az eseményről készült videó csak januárban történt, így pont aktuális, hogy mi is írjunk róla.

A lényeg, hogy létezik egy távlövészet nevű technikai sport, ennek űzői képesek elég sok pénzt elkölteni speciális felszerelésre csak azért, hogy átlőjenek olyan távolságokat, amit a puskagolyó is csak 7 másodperc alatt tesz meg. A filmre vett próbálkozás során Jim Spinella egy .375 CheyTac kaliberes Hill Country Custom puskát használt, a 91 centiméter átmérőjű célpontot egy huszonötszörös nagyítású távcsövön keresztül látta.

Mármint ha látta. Ha jól értettem azt, amit a Magyar Honvédség mesterlövésze mondott a céltávcsövekről, Spinellának kattanásig ki kellett tekernie a távcső beállításait, és még így is jócskán a cél fölé kellett céloznia, akár annyira is, hogy a céltábla nem is volt benne a látómezőben. Elsőre nem is sikerült a dolog, a lövész csak a harmadik lövéssel találta el a célpontot.

A kevésbé nyugodt, vagyis harci körülmények között leadott legtávolabbi lövést egy brit mesterlövész jegyzi még 2009-ből. Ő valamivel közelebbre lőtt, viszont nem a fenti videón látható laboratóriumi nyugalomban, például az ő célpontja vissza is tudott lőni. A brit katona kilenc próbalövés (ez kellett a távolság és a szélsebesség beméréséhez) után kilőtte egy tálib géppuska egyik, majd másik kezelőjét is, és hogy ne a géppuska mögé folyamatosan érkező emberek gyilkolászásával menjen el a nap, a harmadik hajszálpontos találattal kilőtte az amúgy 2475 méter messzire lévő fegyvert is.

A fenti videón látható, 3291 méteres lövés amúgy még csak nem is a rekord. Az ugyanis valamivel még ennél is durvább: Billy Carter 3337,5 méterről talált célba, még 2013 áprilisában.

Rovatok