Index Vakbarát Hírportál

75 megabájtnyi fotó fér az Apple Watchra

2015. március 11., szerda 08:41

Nyolc gigabájt hely lesz az Apple Watchban, az Apple okosórájában, amit a cég még hétfőn mutatott be részletesen. Az azóta készül tesztek alapján még többet tudunk a 103 ezer és 2,9 millió forint között kapható órákról.

A nyolc gigabájtos háttértár azonban nem jelenti, hogy ennyi zene vagy fénykép fér rá, a tesztek szerint az előbbiből kettő gigabájt kerülhet az órára, az utóbbiból pedig 75 megabájt. Ez utóbbi elég kevésnek tűnik, de az Apple tervezői szerint az egész fotótárolásos rész csak arra kell, hogy a kedvenc képeinket mindig magunknál tarthassuk, ha igazán el akarunk merülni a fotók tengerében, használjuk a telefont vagy a tabletet. A 75 megabájt nagyjából 100 jó felbontású fotónak lesz elég, de ezen bőven túlléphetünk, ha valamiért csak pár száz kilobájtos instagramos képeket akarunk az órán tartani.

Hogy a maradék hat gigabájthoz miért nem férünk majd hozzá közvetlenül, arra egyelőre csak tippelgetni lehet. Valószínűleg az órán futó operációs rendszernek, illetve a feltelepített alkalmazásoknak tartják fent a helyet, bár a dolgok mostani állása szerint az órán futó appok adatai jórészt azon az iPhone-on lesznek, amivel összepárosítottuk az eszközt, és csak akkor kerülnek át az órára, ha épp használjuk az adott alkalmazást.

Az már hétfőn kiderült, hogy az Apple Watch nagyjából 18 órát bír majd egy feltöltéssel. De vajon milyen élettartama lesz a naponta töltött akkumulátornak? A hírek szerint három év, ráadásul az akkumulátor cserélhető lesz, így ha csak ezt az alkotórészt nézzük, az Apple Watch nem válik használhatatlan vacakká egy éven belül.

Egyes pletykák szerint még az is lehet, hogy a tízezer dolláros változatot vásárlók számára lehetőség lesz az óra egyéb technikai jellemzőinek frissítése is pár év múlva, hiszen ki akarna olyan csuklószámítógépet milliókért, ami egy év múlva a futottak még kategóriába kerül a lassú processzor vagy a kevés belső memória miatt. De hogy ez a valóság, vagy csak az amerikai újságírók álma, még nem derült ki, az Apple ugyanis nem válaszolt az ezt feszegető kérdésekre.

Rovatok