Index Vakbarát Hírportál

A Google veszélyes a demokráciára

2015. március 19., csütörtök 09:20

Egy amerikai kutatás szerint a Google keresőmotorja veszélyt jelenthet az amerikai demokráciára. Indoklás: a kereső találati sorrendje komolyan befolyásolhatja a politikai választások eredményét, ezért alááshatja a demokráciát – írja az MTI.

Rob Epstein viselkedés- és technológiakutatással foglalkozó intézetében (AIBRT) végzett erre vonatkozó kutatásokat a legutóbbi, 2014 tavaszi indiai általános választások alkalmával, 2150 bizonytalan szavazó közreműködésével.

Az eredmények szerint a vizsgált választók preferenciáját átlagosan 20 százalékkal (egyes csoportokban 60 százalékkal) tolta el valamelyik jelölt javára az, hogy az adott politikus előkelő helyen állt a Google-keresés találatai között. Epstein szerint az alanyok 99 százalékának fogalma sem volt arról, hogy manipulálták őket.

Epstein a hannoveri Cebiten tartott előadást a kutatási eredményeiről. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagy szükség lenne a politikai választásokkal összefüggő internetes keresés szigorú szabályozására és felügyeletére. Arról is beszélt, hogy az észak-amerikai cégek évente több mint 20 milliárd dollárt költenek keresőoptimalizálásra, és ennek drámai hatása van a piaci keresletre.

A Google szóvivője mindehhez annyit tett hozzá, hogy

A kezdetektől fogva az a Google alapelve a keresésekkel kapcsolatban, hogy releváns válaszokat nyújtson az embereknek. A keresési eredmények azt tükrözik, ami az interneten van. A Google szigorúan védi algoritmusainak sértetlenségét. Az, ha a cég változtatna ezen a hozzáállásán, aláásná a keresési eredményekbe, és a cégbe vetett bizalmat.

Rovatok