Index Vakbarát Hírportál

Nagyot bukhat a Google a sütikkel átvert felhasználókon

2015. március 27., péntek 13:34

Bírósági döntés adott igazat azoknak az Egyesült Királyságban élő felhasználóknak, akik nem tartották szép dolognak, hogy a Google felülbírálta a böngészőjük biztonsági beállításait, és a kifejezett tiltás ellenére is a célzott reklámok pontosságát segítő eszközöket futtatott a gépükön.

A dolog a Safari nevű böngészőről derült ki, és a lényege, hogy a Google a böngésző beállításait megkerülve is hagyta, hogy a felhasználók tevékenységét követő kis gyűjtőfájlok, úgynevezett sütik tenyésszenek a gépen. Egy hozzáértő az ilyen adatokból nem csak a meglátogatott oldalakat tudja kiszűrni, de nagy pontossággal a felhasználó személyes adatait, korát vagy akár szociális helyzetét is ki tudja olvasni.

A Google azzal védekezett, hogy ez az ügy nem is ügy, mert véleményük szerint a felhasználókat nem érte anyagi kár. A bíróság nem értett egyet az érveléssel, és határozatban mondta ki, hogy sőt, ez súlyos ügy, ami bőven elég alap lehet egy perre.

Az ügynek egyelőre csak a brit felhasználók szempontjából van hatása, a döntés nyomán ugyanis minden brit, aki 2011 nyara és 2012 tavasza között az Apple termékeit, és azon a Safari böngészőt használta, jogosan perelheti be a Google-t, és jó eséllyel kárpótlást is kaphat.

A Google egy ehhez hasonló ügyben már egyszer fizetett 40 millió dollárt, igaz, az az Egyesült Államokban történt.

Rovatok