Május 9-én, a Győzelem napján tartott moszkvai felvonuláson mutatják be hivatalosan is az orosz hadsereg legújabb harckocsiját, a T–14 Armatát. Az oroszok 15 éve fejlesztik a típust, ami szokatlan módon nem a sci-fi, hanem a használhatóság irányába indult el, ráadásul nem is egy járműről van szó, hanem egy egészen új járműcsaládról. Az Armata alapjára óriási ágyút vagy lángszórót is szerelhetnek majd.
Az orosz medve megrázza magát, Putyin elképesztő összegeket költ a hadsereg technikai eszközparkjának megújítására, de új légvédelmi eszközök, repülőgépek, puskák és egyéb apróságok mellett a tervek szerint új lánctalpas platformot is bevezetnek majd. Az Armata (fegyver) elnevezésű rendszerről egyelőre csak annyit tudni biztosan, hogy a fő csapás a T–14-es harckocsi lesz, de az oroszok nem kicsiben játszanak: az alapra bármit rá lehet majd építeni, lehet belőle lángszórós gyalogsági harcjármű, hídvető harckocsi, aknatelepítő páncélos, vagy önjáró löveg is.
De elsősorban tankról van szó, legalábbis ezzel kapcsolatban van a legtöbb megbízható, vagy inkább hihető információ, illetve ezek azok, amikről már készült videó. Természetesen milyen más videó készült volna, mint klasszikus autós-belső kamerás felvétel.
A harckocsi korábbi, azóta elkaszált fejlesztési projektből, sőt projektekből is felhasznál ötleteket, állítólag a végül meg nem valósuló Objekt 195-ösök és Objekt 640-esek, ismertebb nevükön Black Eagle-ök egy-egy alegységét is beolvasztja a végső kialakítást megtervező Uralvagonzavod harckocsiüzem. A tank fő fegyvere valószínűleg egy 125 milliméteres löveg lesz, amiből (állítólag) páncéltörő lőszer mellett akár lézerirányítású rakétát is kilőhetnek majd.
A további fegyverzet egy kisebb, 30 milliméteres gránátvető, illetve egy 12,7 milliméteres toronygéppuska lehet, illetve az egyes alváltozatokra szinte bármit fel lehet tenni, amit úgy általában is harckocsira szoktak szerelni. A találatok pontosságáról nemcsak a füstön és sötéten is átlátó irányzórendszer felel majd, de az a speciális felfüggesztés is, ami az ötven tonna körül alakuló súllyal tervezett óriást stabilan tartja majd a különböző terepviszonyok között is, lehetővé téve, hogy 25 kilométerrel száguldva is el lehessen sütni a tank majdnem 8 méter hosszú ágyúját. Egyesek szerint a nyolcsebességes váltóval szerelt 1500 lóerős dízelmotor mellé akár hibridmeghajtás is kerülhet, de ez már tényleg a hihetetlen kategória, aminek a végeredménye egy szinte zaj nélkül mozgó, már-már lopakodó tank lenne.
A T–14-es esetében egy halom olyan megoldást alkalmaztak a tervezők, ami a most használt T–90-esek esetében még szóba sem jöhetett. A T–90-est az oroszok ugyan harmadik generációsnak mondják, vagyis egy osztályba sorolják az amerikai M1 Abramshoz vagy az izraeli Merkava korábbi változataihoz hasonló harckocsikkal, valójában a koncepciónak több köze van a nálunk is használt T–72-esekhez, mint a modern szempontokat felhasználó nyugati megoldásokhoz.
Az Armata ezzel szemben (állítólag) mindent bevet, amit pillanatnyilag a tankipar tud. Egy orosz nyilatkozat szerint az Armata legalább négyszer jobb, erősebb és használhatóbb tank a T–72-esnél. A legfontosabb dolog talán az, hogy a lövegtoronyban nem ül majd senki, a forgatható felső részt a tank teknőjében ülő, háromtagú személyzet távirányítással kezeli majd. Ennek több előnye is van.
Az egyik, hogy az ellenséges találatoknak még inkább ellenálló kialakítás megtervezésekor nem kell arra figyelni, hogy oké, legyen a lehető leglaposabb, de azért férjen bele egy ember. Ha valaki ült már tankban, tudja, mennyire nem úgy vannak azok tervezve, hogy a személyzet kényelmesen elférjen, a távirányítású lövegtorony viszont lehetőséget ad arra, hogy a tank egy jobban védett részében részébe vigye a kezelőt, ahol a tervezők minden szükséges high-tech eszközzel, szenzorral, és a kezeléshez kellő alapdolgokkal is körbeépíthetik a fülkét. Mindez ráadásul azt is magával hozza, hogy a találat esetén könnyen berobbanó lőszerektől mindenki olyan távol kerül, amennyire csak a tankban maradva lehet. Ez fontosabb, mint gondolnánk, a T–72-eseknél rendszeresen történik az (ahogy az a lenti, szíriában készült videón látszik), hogy egy elsőre nem is feltétlenül súlyos találat berobbantja a tank lőszereit, ami katasztrofális következményeket jelent minden bent ülőre. A lőszertároló részt a T–90-esben sem sikerült igazán jól elhatárolni, így hatalmas előrelépés lehet, ha az Armatában ez sikerül.
A távirányítású löveg ráadásul a jelenleg még igencsak sci-fi-szerű jövőt is közelebb hozza, amelyben a tankokban már nem ül senki, hanem a drónokhoz hasonló módon irányítják őket, akár több ezer kilométer távolságból, légkondis irodában, kényelmes székben ülő emberek. Persze szakértők szerint még igen távoli dolog, a tankok jóval többször robbannak le annál, mintsem robotokra lehetne bízni a kezelésüket.
Legalábbis akkor, ha mindent elhiszünk, ami a neten kering a típusról. A májusi bemutató előtt egyelőre csak annyi biztos, hogy az oroszok tényleg újratervezik a szárazföldi haderő gerincét alkotó páncélosaikat, méghozzá úgy, hogy valami olyan eszközt kapjanak eredményként, ami egyrészt megfelel a közeljövő céljainak, másrészt fejleszteni is lehet, ha úgy hozza a sors.
Az Armatában ugyanis nem is feltétlenül az új tank lehetősége a legérdekesebb, hanem az a legózhatóság, ami az egész platform lelkét adja. A harckocsi alapja ugyanis lehetőséget ad arra, hogy gyalogsági harcjárműként, rakétavetőként, lángszóróként, önjáró lövegként vagy épp a sérült páncélosokat mentő eszközként vessék be. Az felszerelés nyilvánvaló eltérésein túl az orosz hadsereg így egy olyan platformhoz jut, aminek gyártása, szervizelése és továbbfejlesztése jóval egyszerűbb és olcsóbb, mintha a fenti szerepkörökre mind eltérő eszközöket használnának. Ha ehhez hozzávesszük a törekvést, hogy a tervezők a személyzet védelmét sorolták az első helyre, akár azt is mondhatnánk, hogy példa nélküli, ami az orosz tankokkal történik. Talán itt látszik legjobban, hogy az orosz fegyveripar már nem a második világháborús doktrína alapján dolgozik, és azt vallják, amit inkább a nyugati hadseregeknek szoktunk tulajdonítani: a drágán kiképzett, tapasztalt szakembert kell védeni, mert a tankot lehet pótolni, de a jó katonát nem lehet csak úgy újra legyártani, ha meghal.
Persze azért túl szép lenne, ha minden ennyire egyszerűen menne egy tank, pláne egy orosz tank fejlesztésénél. Orosz cikkek szerint az Armata fejlesztése ugyan nagyjából 2000 körül kezdődött el, a projekt igazán az elmúlt néhány évben kapott lendületet. Ez egyben azt is jelenti, hogy az eredetileg olcsónak és egyszerűnek szánt platformra elképesztő mennyiségű plusz rubelt kellett elkölteni, és a tervezők az orosz sajtóban már most azzal védekeznek, amivel amerikai kollégáik szoktak, mikor az ottani, szintén elképzelhetetlen mennyiségű pénzt felemésztő projekteket magyarázzák. Majd a gyártásban olcsóbb lesz, mondják, és valószínűleg ők maguk is nagyon bíznak abban, hogy igazuk lesz: az elérhető (hivatalosan természetesen meg nem erősített) adatok alapján a T–90-es 70 millió rubeles, és az amerikai Abrams tank 217 millió rubeles árával szemben egy Armata 400 millió rubelbe, vagyis nagyjából 1,8 milliárd forintba kerül. Más források szerint egy Abrams vagy egy német Leopard legyártása sem úszható meg sokkal kevesebből, de a lényeg: az Armata egyelőre nem olcsóbb, mint a vetélytársai.
Ez a bekerülési költség azonban több forrásból jön össze. Az egész fejlesztés vége abban a nehézipari ágba fut bele, amit szinte a semmiből kellett újraépíteni: 2011-ben Putyin elnök 64 milliárd rubelt adott az Uralvagonzavodnak arra, hogy gyártósorokat és javítóműhelyeket létesítsenek az elmúlt évtizedben teljesen leépített harckocsiüzemekben. Az Armata-platform ráadásul teljesen új, legalábbis sorozatban semmiképp nem gyártott megoldásokat is használ, így nem túl meglepő, hogy az egyelőre legyártott tucatnyi, csapatpróbára bocsátott T–14-es a szokottnál jóval drágább, mint azt eleinte bárki is tippelni merte volna. Mire a 2020-as évek elejére érünk, és az orosz hadsereg a terveknek megfelelően a harckocsiállomány 70 százalékát, vagyis mintegy 2300 tankot lecseréli, a fajlagos költségek is csökkenni fognak.
Elemzők szerint ráadásul a szokatlanul modern orosz harckocsi megjelenése akár újabb nagy lökést is adhat a globális fegyverkezésnek, az oroszok ugyanis vállaltan a 21. század kihívásainak megfelelő, sokoldalú, könnyen testre szabható szupertankot építik. Az amerikai, francia, izraeli és német hadseregben használt, a T–14-gyel szembeállítható méretű és teljesítményű harckocsikat ugyan többször is modernizálták az 1970-es és 1980-as évek alapdizájnjához képest, de a tervezés mögött álló koncepciók ettől még megragadtak a 30-40 évvel ezelőtti állapotoknál.
Ugyanakkor a T–14-ben használt fegyverzet önmagában nem valószínű, hogy fejlesztésre sarkallná az új hidegháború elején álló feleket. A szinte minden szakértő által biztosra vett, 125 milliméteres löveg nem sok újat mutat az eddig használtakhoz képest, nem lesz tehát hirtelen égető szükség egy olyan technológiai lépésre, ami pár év alatt elavulttá teszi a most nagy számban rendszeresített, viszont fegyveres konfliktusokban alig használt harckocsikat. Igazi, hagyományos értelemben vett tankcsatára utoljára a második öbölháború idején volt példa, a terrorizmus elleni harcban a tankok inkább elrettentő erőként, illetve jó zsíros célpontként jelentek meg a harcokban. A fő csapás mostanában inkább a páncélozott csapatszállítókra, illetve a harcokat közvetlenül támogató harcjárművekre van szüksége a városi összecsapásokat vívó, vagy járőröző reguláris hadseregeknek.
Ez persze nem jelenti azt, hogy másik szuperhatalom státuszáról lemondani nem akaró, a NATO bajuszát folyamatosan rángató oroszok ne fejleszthetnének egy olyan jövő alapján, amiben nem az dzsihádisták megrendszabályozása, hanem például a korábbi szovjet birodalom bizonyos mértékű visszaállítása, esetleg a sarkkörön túli területek, illetve az ott most még csak kitermelni tervezett ásványok biztosítása a fő feladat. Erre pedig semmi sem megfelelőbb, mint egy jó alapra épített, legóként pakolható harckocsicsalád, amit gyártani és a harcmezőre küldeni is egyszerű. Most ugyan úgy tűnik, hogy a páncélos hadviselés a háttérbe szorult, de jól páncélozott, nagy tűzerejű és mozgékony járművekre indig szükség lesz, az oroszoknak pedig most van esélyük, pénzük és idejük a fejlesztésre. És ha ez az elképzelt konfliktus, amiben megint jól jön majd egy ilyen tank, csak húsz év múlva következik be, akkor sem lesz baj: az oroszok az Armata alapjaiból addig a távvezérelt robottank-hadsereget is kifejleszthetik.
Köszönjük a Haditechnikai Kerekasztal segítségét. Ha kíváncsi minden, az Armatával kapcsolatos pletykára, olvasson bele, mit mondanak a szakértők a HTKA fórumán.