Index Vakbarát Hírportál

Unalmas városnézésből Dan Brown-regény

2015. április 21., kedd 13:23

A Microsoft diákoknak szóló innovációs versenye, az Imagine Cup ugyan már 12 éve fut, de csak tavaly nyáron robbant be a magyar köztudatba, amikor egy szegedi egyetemistákból álló csapat tamagocsiba oltott fitneszalkalmazása, a Tep a kategóriáján belül második lett a nagydöntőben, és emellé még egy különdíjat is elvittek. Ezek után nem meglepő, hogy az idei versenyre rengetegen jelentkeztek. A selejtezők után hétfőn este megvolt a magyarországi döntő is, ahonnan ketten jutottak tovább a regionális fordulóba - innen már csak egy lépés a seattle-i nagydöntő 10 fős mezőnye, és kettő az 50 ezer dolláros fődíj.

A magyar döntőbe jutott csapatok elég színes mezőnyt hoztak össze, akadtak a pályamunkák között játékok, hardver, okostelefonos app, és az irodai alkalmazásokat segítő szoftver is. Utóbbi, a Clipcloud nyerte meg a Microsoft különdíját, az üzletileg legígéretesebb projektért. A Clipcloud egy olyan alkalmazás, amivel a lélekölő copy-paste folyamatokat lehet kicsit felgyorsítani, a program visszaemlékszik minden, vágólapra tett adatra, amit onnan később előbányászhatunk, vagy akár munkatársakkal is megoszthatunk. Ez az ígéretek szerint drámaian felgyorsíthatja az irodai munkát.

Biztosan nagy jövő áll a Sybrillo nevű projekt előtt is, ez egy akciókamerákhoz használható elektromos képstabilizátor. Mivel nem szoftvereken, hanem apró motorokkal szűri ki a kamera rázkódásának hatásait, a képminőség sokkal jobb lesz. Ha sikerül kellően strapabíróra megcsinálni, a GoPro-kamerák standard kiegészítője lehet belőle.

Ezt a két projektet megelőzve az első helyet végül a Mistory nevű turisztikai app vitte el, ami nagyjából annyit tud, hogy Dan Brown-regénnyé változtat egy unalmas városnéző túrát. Az egyes városokhoz tartozó sztorikat úgy játszhatjuk végig, hogy követjük az alkalmazás útmutatásait az adott turistalátványosságok végigjárásakor (ezt GPS-szel ellenőrzi a játék), és minden állomáson különféle rejtvényeket oldunk meg, amiért cserébe megkapjuk a következő célpont koordinátáit.

A játékok kategóriájában az EcoRobot nevű projekt nyert, ebben egy szemétszedő robotot irányíthatunk különféle pályákon, ami elsőre nem tűnik túl izgalmas témának, de hát a Minecraft sem tűnt annak, mégis milliárdos siker lett. A játék érdekessége az üzleti modell: alapban ingyen van, és különféle apróságokat lehet venni hozzá pénzért. Ez megszokott megoldás, a neve freemium. Ezt a magyar diákok azzal csavarták meg, hogy az így befolyó pénz jótékony célú szervezeteknek megy tovább - vagyis egy extra pálya megvételével rögtön segítünk is például az afrikai gyerekeknek ivóvízhez jutni.

A két magyar továbbjutó nyár elején a kelet-európai döntőben mérkőzik meg a régió országainak legjobbjaival, és ha ott is az élmezőnyben végeznek, augusztusban követhetik a Tep példáját: irány Seattle és a világhír.

Rovatok