Index Vakbarát Hírportál

Nyáron indulnak a Google önvezető autói

2015. május 15., péntek 17:37

A Google bejelentette, hogy nyáron kezdik meg az önvezető autóik publikus tesztjét a kaliforniai Mountain View-ban. A héten nyilvánosságra került jelentés szerint a járművek mindössze 11 balesetet szenvedtek el a program indulása óta eltelt hat év alatt, és minden esetben a másik vezető volt a hibás.

Az önjáró autókkal kapcsolatban csak két korlátozás van: csupán 25 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak, és mindegyikben ülnie kell egy sofőrnek, aki átveheti az irányítást a jármű fölött, ha valami baj történne. A Google szerint az autók a tesztelés kezdete óta több mint egymillió mérföldet tettek meg – hetente összesen tízezret. Az autókba összesen 75 évnyi vezetési tapasztalatot tudnak betáplálni.

Útra készen a Google önvezető autói

A Google elmondta, hogy a következő években több kisebb, zárt körű programot fognak indítani, hogy megtudják, az emberek elsősorban mire szeretnék használni az önjáró autókat.

Rovatok