Index Vakbarát Hírportál

Titkos kijelzőt kap a Lenovo okosórája

2015. május 28., csütörtök 16:39

Az elcsépelt közhely szerint a kreativitásnak semmi sem szab határt, de ez nem jelenti azt, hogy minden őrült ötletből terméket kell gyártani. A Lenovo valószínűleg másképp gondolkodik, mert bemutatták az eddigi legnagyobb őrültséget, amit egy okosórában el lehet képzelni.

Először is, a Magic View okosórának két kijelzője van, ami már önmagában szokatlan felállás. Amikor ezt meghallottam, egy szétnyitható zsebóráról kezdtem fantáziálni, aminek a két kijelzőjén más-más tartalom látható. De nem erről van szó, a második kijelző a középső óralap alatt, a pánton van, és csak akkor látunk rajta bármit is, ha az órát a szemünk elé húzzuk.

A Lenovo magyarázata az, hogy ezzel a módszerrel más nem fér hozzá a privát képeinkhez, adatainkhoz. Elképzeltem, hogy az üzleti titkokra kényesen ügyelő bizniszmenek a tárgyalás közepén elkezdenek a fejük előtt hadonászni, nehogy már más is meglássa a titkos információkat.  A diszkóban még elfogadott ez a mozdulat, az utcán és a tárgyalóteremben nem igazán.  Nem véletlen, hogy oly sokan próbálkoznak okosszemüvegekkel, amelyek eleve a szemeink elé helyezik a kijelzőt.

Rovatok