Magyarország légvédelme nagyjából olyan állapotban van, mint Magyarország bármelyik egyéb haderőneme: az igazán érdekes dolgokat az emberek a múzeumokban láthatják. Mármint amíg a múzeumot be nem zárják, ahogy azt épp Zsámbékon tervezik.
Kezdjük a jó hírrel: Szolnokon 2,3 milliárd forintos, 100 százalékos EU-s támogatásból új haditechnikai és repülőmúzeum épül. A REPTár elnevezésű projekt több száz hektáros területre költözteti el a korábbi helyéről a már régóta üzemelő múzeumot, de ez nem minden. Fel is újítják a kiállított tárgyakat, felhúznak pár épületet, igazi szabadtéri múzeum jellege lesz az egésznek, akár egész napos programnak is beillik majd, ahogy ez amúgy mindenhol a világban lenni szokott a haditechnikai múzeumokkal.
A rossz hír az, hogy a szolnoki újdonsághoz az kell, hogy kibelezzenek egy régi helyet, a Zsámbéki Légvédelmi Múzeumot. Pontosabban csak az biztos, hogy a kibelezés meg fog történni, de sokak szerint erre egyáltalán nem lenne szükség. Ennek ellenére most úgy tűnik, hogy Zsámbékon megszűnik valami, aminek egyébként ott lenne a helye.
A zsámbéki múzeum, ahogy a nevéből is látszik, a hazai légvédelem emlékeit gyűjti össze. A gyűjtemény teljes, ráadásul autentikus helyen, egy korábban valóban légvédelmi bázisként működő területen van. A probléma, hogy a múzeum a tulajdonviszonyok nem túl szerencsés konstellációjában létezik: a terület az államé, de a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület kezeli, a kiállított tárgyak pedig a honvédség, egész pontosan a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tulajdonát képezik. Ennek megfelelően, bár a hatalmas radarok, rakéták, légvédelmi ágyúk, a célmeghatározást és -követést végző eszközök valóban egy helyen állnak, a gondozásukra igazából senki sem áldozott.
Egész pontosan sokan áldoztak, de ezek a sokak valójában azok a haditechnika-őrültek, akik a saját pénzükből és idejükből adtak azért, hogy a gépek egészben maradjanak, és a múzeum is kinézzen valahogy. A közösség tagjainak kötődése több forrásból jöhet: valamelyik eszközön szolgáltak katona korukban, vagy egyszerűen csak érdekli őket az a technika, amit hangsebesség felett repülő csodagépek lelövésére találtak ki. Ebből a közösségből kereste meg az Indexet névtelenül valaki azzal, hogy a zsámbéki múzeumot a szolnoki REPTár miatt egyszerűen szétcincálják, és a Közép-Európában egyedülálló jelentőségű és teljességű múzeumi gyűjtemény valószínűleg soha nem lesz már látható a maga teljességében.
A folyamat már elkezdődött: a Zsámbékon álló tárgyakra első körben krétával írták fel a HIM munkatársai, hogy mit hova szállítanak majd. Ugyanis a gyűjtemény nem egyben kerül át Szolnokra, van, amit Budapestre, van, amit Győrbe szállítanak el. Az ide kerülő dolgok szétszerelése és pakolása már meg is kezdődött, bár erről a múzeumot üzemeletető egyesületet, illetve a helyi önkormányzatot nem tájékoztatták. Ők ezt már nem is furcsállják, korábban személyesen is próbáltak érdeklődni a projekt vezetésénél, de a legfontosabb kérdéseik közül egyre sem kaptak igazi választ.
A múzeumban meglepetésszerűen felvonult szállító és műszaki egységek a kisebb dolgokkal kezdték a munkát. Teherautóra raktak egy kiképzésre használt komplexumot, szétszereltek egy kisebb radarantennát, de ami a legérdekesebb: kiszereltek ezt-azt a múzeumban álló KUB-ból. Ez azért érdekes, mert a KUB-okat még ma is aktívan használja a honvédség, ilyenekkel (pontosabban ezek modernizált változatával) védik például Paksot.
Pletykák szerint akár az is elképzelhető, hogy a múzeumban kiállított, eredetileg 402-es oldaljelű KUB-ot a honvédségnél megszokott módon kannibalizálták:
Ez persze még pletyka szintjén elég sok kérdést felvet, de talán még a honvédség sincs akkora bajban, hogy múzeumi tárgyakból kiszerelt cuccokat helyezzenek vissza hadrendben szolgáló, készültséget adó eszközbe.
Most, hogy vázoltuk az alaphelyzetet, ideje rögzíteni pár tényt. Tény, hogy a kiállított eszközök a honvédség (pontosabban a HM) tulajdonában állnak. Tény, hogy emiatt a HM azt csinál velük, amit akar. Tény az is, hogy Zsámbékon a múzeumnak otthont adó egyesület nem fordított nagyobb összeget a tárgyak restaurálására vagy karbantartására. Tény, és erre a Honvédelmi Minisztérium külön fel is hívta a figyelmünket, hogy a kiállított eszközök nagyon rossz állapotban vannak. Az sem lehetetlen, és fontos is leírni, hogy Szolnokon még valami igazán jól működő dolog is lehet a Reptár, bár kicsit túlzás az az elvárás, hogy a múzeum teljesen önfenntartó legyen. Még a nagy nyugati múzeumok sem mondhatják el magukról, hogy erre képesek lennének.
Viszont az is tény, hogy a szállítás, pontosabban a zsámbéki gyűjtemény szétbontása hatalmas pénzeket emészt majd fel. Ezek az eszközök ugyanis nem könnyen szállítható dolgok, a saját erejükből valószínűleg mozdulni sem képesek. Ráadásul óriási méretű és tömegű dolgokról beszélünk, tucatnyi, egyenként húsz-harminc tonnás lánctalpas járműről, hatalmas felületű radarantennákról. Ezeknek nemcsak a szállítása, de már a szétszerelése, egyáltalán a megmozdítása is szakértelmet igényel, ráadásul adjuk hozzá a nehézségekhez a tényt, hogy az eszközök 7-8 éve állnak ott bármilyen karbantartás nélkül.
A szállítást ráadásul információink szerint szinte senki sem nézi jó szemmel. Még a katonai vezetés legmagasabb szintjén is akadnak olyanok, akik csak azért teljesítik a feladatot, mert parancs szól róla. Ha nem így lenne, semmi sem szólna a szállítás végrehajtása mellett, mert
Úgy tudjuk, hogy több probléma is van. Az egyik, hogy bár a REPTár valóban kétmilliárd forintnál is nagyobb forrásból gazdálkodhat, a projektben a zsámbéki múzeumban kiállított illetve tárolt dolgok szállítása, felújítása és újra kiállítása nem szerepelt, így igazából forrás sincs rá. Ez főleg azért probléma, mert egy Sz-200 Vega rakéta, illetve a hozzá való tréler 30 tonnájának 100-150 kilométeres útja nem olcsó. A költségeket EU-s forrásból csak akkor tudják finanszírozni, ha azt nem a honvédség, hanem külső cég intézi, forrásaink szerint a kijelölt eszközök százmillió forintot is meghaladó szállítási és szerelési költséget is jelenthetnek majd. Bár a HM a nekünk írt levelében azt állítja, hogy kizárólag a honvédség vesz majd részt a szállításban, információink szerint ez nem teljesen igaz. Katonák segítenek majd a szakszerű szétszerelésben, de a szállítás egy részét civil szállítók végzik majd.
Ez nem olyan meglepő, ha tudjuk, hogy bár a katonai eszközöket alapvetően könnyen szállíthatóra tervezték, a könnyű szállítás valójában azt jelenti, hogy a sereg eszközeivel és módszereivel könnyen szállítható, civil megoldásokkal már nem. Teljesen eltérnek a méretek, a rögzítési pontok, a súlyhatárok és minden, amit ilyen esetben figyelembe kell venni. Ezért is ritka, amikor katonai járműveket nem más katonai járművek szállítanak.
Az ár azért is fontos, mert a zsámbéki múzeum szétkapása mellett (állítólag) a HM szerint az az érv, hogy az eszközöket elszállítják egy külön pénzbe kerülő helyről valahova, ahol más is van, vagyis megspórolnák a zsámbéki költségeket. Ez igazából a telep őrzését jelenti, forrásaink szerint ez évente 20, legfeljebb 30 millió forint (ráadásul a fegyveres biztonsági őrséget a HM leányvállalatának is mondható HM EI Zrt. adja).
Információink szerint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai szerint is sokkal jobb megoldás lett volna a zsámbéki gyűjtemény költöztetése helyett a helyben felújításra költeni. Ez nemcsak múzeumszakmai okokból jobb ötlet, de sokkal olcsóbb is. Azt is beszélik, hogy az egész projekt eleve halálra van ítélve: az EU-s határidőket a szakemberek szerint akkor sem lehetne betartani, ha az eszközök már most Szolnokon lennének, de így, hogy a szállítás igazából még meg sem kezdődött, kizárólag a csoda és a parancsra bármit elvégző honvédségi hozzáállás párosításában bízhatnak a REPTár projekt felelősei.
Az Iho.hu-n egy hónapja megjelent írás szerint nem a zsámbéki gyűjtemény az egyetlen, amiből a REPTár úgy válogat, mintha cseresznyét szedne. A szolnoki repülőmúzeum ugyan hivatalosan a projekt keretein belül az új, sokkal jobb helyre költözik, valójában csak néhány előre kijelölt repülőt szállítanak majd át. A nagyobb testű gépek, illetve több, egyedülálló külföldi adomány (például egy Saab JA-37 Viggen, a légierő jelenét adó An–26-os) helyben maradnak. A kérdések ebben az esetben is állnak: vajon miért van erre szükség, vajon ki figyel majd a hátrahagyott eszközök állagmegóvására, és vajon mit szólna ehhez egy múzeumi, haditechnikai szakember, ha őszintén beszélhetne?
De vajon hogy lehet, hogy egy olyan, amúgy jól összerakottnak tűnő, nagyívű és tényleg jó projekt, mint a REPTár, ezt a feladatot ilyen nehezen teljesíti? Jól értesült forrásaink szerint a helyzet az, hogy a REPTár mögött álló döntéshozók valójában díszként, és nem kiállítási tárgyként gondoltak a zsámbéki múzeum készletére. Bár ezt hivatalosan nem tudjuk alátámasztani, de sok mindent megmagyaráz. Például azt, hogy miért nem a teljes gyűjteményt viszik el, miért csak a leglátványosabb, legnagyobb dolgok kerülnek át, vagy azt, hogy miért nem volt felkészülve senki a probléma méreteire, és a megoldáshoz szükséges dolgokra.
A zsámbékiak természetesen nem véletlenül szeretnék, ha az eszközök a helyükön maradnának. Ők is évek óta tervezik egy interaktív haditechnikai park létrehozását, amihez egyelőre mindenük meg is van: autentikus környezet, önkéntes munkát végző megszállottak és az eszközök. Ha az utóbbi elveszik, a bázis hasznosítása sem lesz egyszerű. Mint mondják, Zsámbék Pest megyei településként nulla eséllyel kap EU-s támogatást, hiszen nem támogatott régióba tartozik.
Folyamatosan keresik a kapcsolatot és szeretnének tárgyalni a továbbiakról, de udvarias kapcsolatfelvételen túl nem történt semmi. Abban is partnerek lennének, hogy a hasonló kiállításoknál megszokott karbantartási támogatáson túli költségeket a tervezett interaktív hadipark segítségével önfenntartóra hoznák ki (bár itt is érvényes az, hogy ez másnak sem nagyon szokott sikerülni). Vagyis középtávon a HM Zsámbék esetében úgy tudná a legegyszerűbben csökkenteni a költségeit ha segítené, vagy legalább hagyná kifejlődni a terveiket és a bázis a mostaninál látogatottabb, gazdaságosabb múzeummá tudna válni.
Viszont az üzemeltetők, a parkot látogató rajongók, illetve forrásaink szerint még az elszállítással megbízott szakemberek is egyetértenek abban, hogy a mostani megoldás a lehető legrosszabb. A név nélkül, illetve a sokszor még úgy sem nyilatkozók legnagyobb félelme ugyanis nem az, hogy a zsámbéki gyűjteményt szétbombázza egy legfelülről érkező utasítás, ami kihasználja honvédség parancselvű rendszerét.
A hozzánk eljuttatott információk alapján minden esély megvan arra, hogy a szerelés és a szállítás közben komoly károk érjék az eszközöket, és mivel több tíz tonnás eszközökről van szó, a (sietség által növelt) balesetveszély sem kicsi. Nem is feltétlenül a szerelőket érné baj, de elég csak azt tudni, hogy a kiállított rakéták többsége nem szereti, ha speciális eszköz nélkül mozgatják őket. Az alumínium felépítmény simán beroskad, ha nem az egyetlen, előre kitalált módon mozdítják meg az eszközt, ráadásul információink szerint senki sem tudja, mennyi balesetveszélyes hajtóanyag maradt a rakétákban.
Természetesen a Honvédelmi Minisztériumot is megkerestük az üggyel kapcsolatban. A kapott válaszból kiderült, hogy valóban szerepet játszott a döntésben az, hogy "a kiállítóhely üzemeltetését végző egyesület – a használatbavételi szerződésben foglalt kötelezettségei ellenére – elhanyagolta az eszközök karbantartását, a műtárgyakon pedig, a több éves szabadtéren való tárolás miatt, jelentős állagromlás jelentkezett". A HM szerint van logika abban is, hogy a tárgyakat nem hagyják meg egyben, a 2012-ben beadott előterjesztés (amit sajnos nem kaptunk meg, pedig kértük) szerint a gyűjtemény csapatlégvédelmi része kerül Győrbe és Budapestre, a radarok és a rakéták pedig Szolnokon kapnak helyet.
Az is kiderült, hogy a szállításban valóban a honvédség egyes alakulatai vesznek részt, de igyekeznek a lehető legolcsóbban kihozni a műveletet. A szétszereléshez és szállításhoz szükséges dokumentáció és szaktudás is így áll a legegyszerűbben a szállítók rendelkezésére.
A HM válaszában kiemelte: a céljuk az eszközök megóvása, illetve egy valóban látogatott kiállítás létrehozása.
Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül majd a szállítás és a felújítás, illetve hogy igazak-e a százmilliós végösszegről szóló pletykák, nem kaptunk pontos választ a minisztériumtól.
Vannak, akik abban bíznak, hogy a szállítást elrendelők belátják a szakmai hibákat, illetve az ezzel járó veszélyeket, és a honvédségre egyáltalán nem jellemző módon változtatnak az eljáráson, leállítják a munkát. Egyszerűbb, és a végeredmény szempontjából szerencsésebb lenne ugyanis az, ha nem a szétszerelés, elszállítás, felújítás, kiállítás lenne a sorrend, hanem először helyben, Zsámbékon felújítanák, és csak eztán szállítanák el a kinézett eszközöket. Ez a csúszás elég időt adna mindenre, amire most csak erőltetett menetben van lehetőség.
Több idő lenne a szakértelmet igénylő feladatok elvégzésére (egy 25 éve nem használt, rendszerből kivont antenna összehajtogatása nem egyszerű feladat), jobb feltételekkel lehetne kiírni a közbeszerzést a szállítók kiválasztására (ki az, aki nem nyomná meg a ceruzát, ha harminc tonnás katonai járművek sürgős szállításáról lenne szó?), és az eszközök rongálódása, illetve a baleset veszélye is csökkenne. Egyelőre úgy tűnik, hogy ha megindul a nagyobb eszközök szállítása,
Információink szerint az időközben elkezdett szállításokat a honvédség fizeti. Állítólag amikor a költségvetést először látta a jóváhagyási joggal rendelkező hivatal, nagyon hosszú és nagyon meglepett ordibálás lett a dologból: a szállítási projekt első szakasza is 50 millió forintnál többet igényel. És ebben még nincs benne a külső szállítók, a felújítás, és egy halom más költség, pletykák szerint a végösszeg akár a több százmilliót is elérheti.
Ráadásul még ha a szolnoki szállítást valahogy sikerül is belepasszírozni az EU-s támogatási körbe, a győri Arrabona rakétaezrednek, illetve a 15. kerületi mezőre (mert állítólag ott nem bázis lesz, hanem egy akácoktól megszabadított mező van) elszállított eszközökkel kapcsolatos költségeket egészen biztosan a honvédség állja majd. Felmerülnek hát a kérdések. Valóban a zsámbéki gyűjtemény szétverése most a legfontosabb feladat a honvédségnél? Valóban nincs jobb helye annak a pár tízmilliónak?