Index Vakbarát Hírportál

Az NMHH rászállt a Telekomra és a Telenorra

2015. június 11., csütörtök 14:03

Az NMHH eljárást indított a Magyar Telekom Nyrt. és a Telenor Zrt. ellen, ugyanis több ponton felmerült a jogszabályok megsértésének gyanúja. A vizsgálat a két szolgáltatónál megkötött előfizetői szerződések július 1-jétől tervezett, több díjemelést is tartalmazó módosításával, valamint annak közlési módjával kapcsolatban indították.

A hatóság a vizsgálat során számít a szolgáltatók együttműködésére, de az előfizetők védelmében az eljárás befejezéséig

ideiglenes intézkedéssel megtiltotta, hogy júliustól megkezdjék a közzétett ajánlat szerinti szerződésmódosítást.

Az NMHH május 20-án, illetve június 10-én indított eljárást a két cég ellen. A mobilszolgáltatók arról értesítették több előfizetőjüket, hogy július 1-jével több díj megemelésére is készül. Az NMHH ennek a jogszerűségét vizsgálja.

A szerződésmódosítási ajánlattal, annak közlésével és magával a módosítással kapcsolatban több ponton felmerül az elektronikus hírközlési szabályok megsértése.  Az NMHH ellenőrzi, hogy a szolgáltatók időben, megfelelő hírközlő csatornán, világosan, áttekinthetően és a választási lehetőségeket egyértelműen közölve értesítették-e előfizetőiket a tervezett változtatásokról. Az NMHH-nak a díjemelések mértékével kapcsolatban nincs hatásköre vizsgálódni, a kiskereskedelmi árképzés nem tárgya a hatósági ellenőrzéseknek.

A módosítást kétoldalú szerződésmódosítással kívánják végrehajtani. A szolgáltatók tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy

ha az előfizetők az értesítéstől számított 15 napon belül nem utasítják el az ajánlatot, azt a szolgáltatók elfogadottnak tekintik.

A jogszabályok szerint az előfizetőknek kétoldalú szerződésmódosítás esetén dönthetnek úgy is, hogy az ajánlatot nem fogadják el; ilyen esetben a szerződésük a korábbi tartalommal marad érvényben. Mivel a tervezett módosítások az előfizetők nagy részét érintik, és mivel a  hatályba lépésük esetén az előfizetők nem vagy nehezen elhárítható hátrányt szenvedhetnek, az NMHH az eljárás befejezéséig megtiltotta a szolgáltatóknak a szerződésmódosítást.

A Magyar Telekom a vizsgálat megindítása után jelezte, hogy több intézkedést is tervez a hatóság által jelzett problémák megoldása érdekében. Ezekkel kapcsolatban az NMHH még vizsgálja a szolgáltató vállalásait.

Az NMHH az előfizetők védelme érdekében a legkedvezőbb döntésre törekszik, és egyben felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárás megindítása még nem jelenti azt, hogy a szolgáltatók jogsértést követtek el. A vizsgálat még nem fejeződött be. 

Amit a kétoldalú szerződésmódosításokról tudni kell

A hatályos jogszabályok alapvetően mindkét fél, így a szolgáltató számára is lehetővé teszik, hogy az előfizetői szerződés kétoldalú módosítását kezdeményezzék. Ha azonban a szolgáltató tesz ilyen módosításra ajánlatot, akkor külön előírások vonatkoznak arra, hogy erről az előfizetőket milyen határidővel és milyen módon kell értesítenie. Eszerint az értesítésre elsősorban a számlalevél melléklete vagy elektronikus számlánál a számlaértesítő e-mail illetve SMS szolgál.

Ha az adott előfizetőnek a szolgáltató nem küld számlalevelet, vagy az értesítést már nem tudja a következő számlalevéllel együtt elküldeni a kijelölt határidőig, akkor erre lehetősége van postai úton, elektronikus levélben, illetve a jogszabály szerinti esetekben SMS-ben vagy más hasonló, közvetlen úton is. 

Minden esetben követelmény, hogy a szerződésmódosítási ajánlatnak áttekinthetőnek és közérthetőnek kell lennie, és világosan kell tartalmaznia, hogy elfogadása esetén a szerződés mely rendelkezései és hogyan változnának meg.

Az ajánlatból világosan ki kell tűnnie annak is, hogy az előfizető milyen határidőig és milyen módon jelezheti döntését a szolgáltatónak az ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról. Az elfogadást fő szabály szerint az előfizetőknek kifejezett, tevőleges magatartással kell jelezniük, tehát a tiltakozás hiánya önmagában nem jelent beleegyezést. Ha viszont az előfizető és a szolgáltató korábban már megállapodott ebben, akkor a díjmódosítások esetében elég lehet a nyilatkozattétel elmulasztása, de ennek feltétele, hogy az erről szóló megállapodást az egyedi előfizetői szerződésnek tartalmaznia kell.

Rovatok