Index Vakbarát Hírportál

A Google leszámol a bosszúpornóval

2015. június 20., szombat 21:28

A bosszúpornó (revenge porn) áldozatai mostantól kérhetik a Google-től, hogy távolítsák el a keresőből a rájuk vonatkozó találatokat. A képek továbbra is elérhetők lesznek az interneten, de a kereső nem fogja listázni őket – akkor sem, ha direkt erre irányuló kereséssel próbálkoznak.

A Google alelnöke, Amit Singhal egy blogbejegyzésben azt írta, az új szabályozás elsősorban a meztelen vagy szexuálisan explicit képekre vonatkozik. A cég korábban visszautasította az ilyen irányú kéréseket, de az új lehetőség heteken belül elérhető lesz.

A Google nem azért vonakodott együttműködni az áldozatokkal, mert érzéketlenek lettek volna a téma iránt; ahogy Singhal azt írta a bejegyzésben, ők is tudják, hogy ez nem fogja visszaszorítani a bosszúpornó terjedését.

Természetesen nem tudjuk eltávolítani a képeket magukról az oldalakról, de reméljük, tudunk segíteni azzal, hogy tiszteletben tartjuk az emberek kérését, és eltávolítjuk az ilyen képeket.

A változás nyilván összefügg a brit törvényi szabályozás megváltoztatásával. Angliában és Walesben már két év börtönt is kaphat, aki intim fotókat vagy videókat tölt fel az internetre a korábbi partneréről. Skócia és Észak-Írország szintén hasonló törvénymódosításokra készül, követve több amerikai állam, például Kalifornia, Texas és Utah példáját.

Rovatok