Index Vakbarát Hírportál

Bocsánatot kér a Telenor és kitolja a határidőt

2015. június 30., kedd 21:52

A Telenor hivatalos közleményben kér elnézést az ügyfélszolgálatain kialakult sorok miatt, és meghosszabbítja a kétoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos jelentkezési határidőt. De hogy mennyivel, azt nem írják.

„A Telenort váratlanul érte a hatalmas érdeklődés a július elsejei tarifaváltozással kapcsolatosan, a szokásos napi forgalom többszöröse jelentkezett ügyfélkapcsolati csatornáinkon, ezért az ügyfeleknek az elmúlt időszakban a társaság ügyfélszolgálatain hosszabb ideig kellett várakozniuk. A Telenor ezúton is elnézést kér érintett ügyfeleitől.″

– írja a vállalat közleményében, mely szerint hétfőn egyszerűsített ügyintézési rendszert vezettek be az üzletekben és a telefonos ügyfélszolgálaton, ami állításuk szerint jelentősen csökkentette a várakozást. Azt is bejelentették, hogy kitolják a júliusi elsejei határidőt, az azonban nem derül ki, hogy mennyivel:

„Az ügyfelek érdekében kedden a társaság a kétoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos jelentkezési határidőt is meghosszabbította, így

minden érintett ügyfélnek lesz ideje jelezni döntését és nem a május végi ügyfélértesítőben szereplő július 1-jei dátummal kell számolniuk.

Eközben a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság egy keddi közleményben arról írt, július 1-je után is van mód a mobilos szerződésmódosítási ajánlatok elutasítására, nem kell kétségbe esni, ha túl hosszú a sor az üzletekben vagy elérhetetlen a telefonos ügyfélszolgálat. Hogy pontosan mit tehetnek még az ügyfelek, arról itt olvashat.

Rovatok