Index Vakbarát Hírportál

A Google is beszáll a közösségi autózásba

2015. július 7., kedd 20:45

Közösségi autózást lehetővé tevő applikációt indít Tel-Avivban és bizonyos izraeli városokban a Waze, amit két évvel korábban vásárolt meg a Google, írja a Verge. A Waze eredetileg egy közösségi térképszolgáltatás, ám a RideWith nevű applikációval most a munkába járók dolgát szeretnék megkönnyíteni.

A felhasználó az appot használva beállíthatja, hogy honnan hová, illetve milyen időpontban utazik, ami alapján a rendszer hasonló időpontban, hasonló útvonalon mozgó társakat és sofőröket kínál. Fontos, hogy a RideWith nem a sokat vitatott Uber konkurense szeretne lenni, egészen más elven működne: nem szeretnének főállású sofőröket, kizárólag járműmegosztást.

Az alkalmazás egyetlen célja, hogy az ingázás terhei csökkenjenek, ezért a sofőrök egy nap alatt legfeljebb kétszer vállalhatnak fuvart – ezzel zárják ki azokat, akik megélhetési forrásként tekintenének az applikációra. Nekik vélhetően annyira nem is érné meg, hiszen az alkalmazás meghatároz ugyan egy ajánlott és egy maximális hozzájárulási összeget is, jelenleg az ajánlott összeg azonban mindössze egyetlen sékel kilométerenként, ami nem sokkal több hetven forintnál.

És hogy miért éri meg ez a Google-nak? Természetesen azért, mert minden egyes tranzakcióból lecsippentenek némi jutalékot. Ha pedig beválik az izraeli tesztüzem, akkor több más városban is bevezetnék a szolgáltatást.

A történetben ráadásul van egy kis csavar is, ugyanis a Google eddig mintegy negyedmilliárd dollárt fektetett az Uberbe a Google Ventures-ön keresztül, és bár erről nincs hivatalos információ, nehéz elképzelni, hogy nagyrészvényesként ne férne hozzá az Uber által begyűjtött, szintén hatalmas mennyiségű információhoz

– írja közben a HWSW, ami akár egy esetleges Google és Uber közti háborút is el tudna képzelni.

Rovatok