„Az Amiga annyival megelőzte a korát, hogy szinte senki, még a Commodore marketingesei sem tudták elmagyarázni, miről szól ez az egész. Ma már világos, hogy az Amiga volt az első multimédiás számítógép, de akkoriban játékgépként kezelték; csak kevesen ismerték fel a fejlett grafika, hang és videó fontosságát. Kilenc év után a gyártók még mindig azzal küzdenek, hogy olyan rendszereket gyártsanak, mint az 1985-ös Amigák.”

– írta a Byte Magazine 1994-ben. Megkésett dicséret volt; néhány évvel később az Amigára már senki nem emlékezett, miközben a PC és a Playstation letarolták a videojáték-piacot. Akkor már csak a legfanatikusabbak beszéltek minden idők egyik legjobb személyi számítógépéről.

Egy 16 bites startup

Jay Miner a Zymosnál gyártott szívritmus-szabályozó csipeket. 1982-ben találkozott Larry Kaplannel, aki az Atari 2600 játékkonzol és az Atari 400 / 800 csipjeit is gyártotta; a két fejlesztő még az ataris időkből ismerték egymást. A Tonka Toys-os David Morse-t beszervezték vezérigazgatónak, és úgy döntöttek, meglovagolják a nagy videojáték-hullámot: saját céget alapítanak, saját hardvert gyártanak, és saját maguk viszik sikerre a projektet. A közös cég neve eredetileg Hi Toro volt, de mivel ez rossz asszociációkat keltett – az Egyesült Államokban van egy ilyen nevű útépítő vállalat is –, később megváltoztatták Amigára, ami spanyolul barátnőt jelent.

A frissen befűzött texasi befektetők játékkonzolt akartak, Miner viszont egy Motorola 68000 csipre épülő személyi számítógépet akart építeni. Szerencsére az ő ösztöneit követték, mert 1983-ban az amerikai videojáték-piac dugóhúzó-repülésben beleállt a földbe; a fejlesztők ott álltak egy termékkel, amire nem volt piac. Mivel Miner eredetileg is számítógépet akart, könnyű volt váltaniuk: 1984 januárjában a CES-en zárt ajtók mögött már bemutatták az első Amiga prototípust, a Lorraine-t.

A helyzetük mégsem volt biztató. A cégalapítók ekkorra már jelzálogkölcsönt vettek fel a házukra, hogy finanszírozni tudják a fejlesztést, de ez sem volt elég - sőt, mint kiderült, az Ataritól és a Commodore-tól kapott kölcsönök sem. Végül úgy döntöttek, eladják a céget a Commodore-nak; az Atari ajánlata nem győzte meg őket. Az átadás-átvétel alatt szünetelt a fejlesztés, így a remény is kútba esett, hogy 1984 karácsonyán piacra dobhatják az első Amiga számítógépet.

A hardvert menet közben többször is átalakították. Az egyik cég, a Squared, ami szintén kapott a Black Box Amigákból – a szoftverfejlesztőkhöz kiküldött prototípusokból –, azt javasolta, hogy fordítsanak figyelmet a valós idejű videodigitalizálásra is. Mivel

a tervezők meg tudták oldani, hogy a gépet tévére és monitorra is ráköthessék. Szintén merész újítás volt a négy csatornás sztereó hangcsip; kezdett összeállni a végleges hardver. A grafikus operációs rendszerrel, a lélegzetelállító demókkal és a 4096 színű grafikával az Amiga jó eséllyel földbe döngölhetett minden riválist.

Az ősbemutatóig 1985. július 23-áig várni kellett; ekkor leplezték le a gépeket a New York-i Lincoln Centerben. A technikához értőket a bemutatott demók nyűgözték le, Andy Warhol és Blondie jelenléte pedig számos zenészt arról, hogy ezt a gépet zeneszerzésre is használhatják. Warhol egyébként 1987-es haláláig aktív Amiga-felhasználó volt; mint mondta, az amigás képek és a sajátjai között számos hasonlóságot talált.

A szaksajtó rajongva fogadta az új platformot.

„Minél többet láthattam, annál kíváncsibb lettem. Minél többet mutattak meg, annál jobban tetszett. Beszédszintetizálás és zene terén az Amiga egy külön kategória. [...] A multitasking-képességek meggyőző bemutatóján ugyanabban az ablakban futott egy szövegszerkesztő, egy adatrendezés, egy animáció, egy üzleti grafikon és egy táblázatszerkesztő. [...] A kiegészítő berendezések biztosítják, hogy a gépeket hálózatba kössük, lerombolva a gépet és felhasználóját régóta elválasztó korlátot, ami a kreativitás útjába állt.”

– lelkendezett Tom Benford az Ahoy-ban. A lelkesedése érthető; akkoriban nem voltak más mikroszámítógépek, amik akár csak megközelíthették volna tudásban az Amiga 1000-es alapmodellt. 

A profik kedvence

A hozzáértőket meggyőzte a kiváló multitasking, a fejlett grafikus képességek és a remek játékok. Mert, bár nem emiatt imádták, az Amiga kiváló játékplatform volt; ha van tíz perce, győződjön meg róla, hogy mennyire.

A rendszer igazi képességeit mégis a munkában lehetett kiaknázni. Több film és tévésorozat számítógépes animációit az Amiga későbbi variánsain tervezték – a Babylon 5 az egyik legjobb példa. A NASA is használt Amigákat, sőt, ezeket egészen 2003-2004-ig rendszerben tartották; az alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak mozgását követték nyomon velük.

Jellemző, hogy a profi felhasználók még évtizedekkel később is kitartottak az Amigák mellett. Több elektronikus zenész, például Calvin Harris vagy Venetian Snares még a kétezres években is használták az Amigát, nem beszélve B. B. Kingről vagy Herbie Hancockról, akik már korábban meglátták benne a potenciált. A teljesítménnyel tehát nem volt baj: akinek 1985-ben volt 1300 dollárja egy Amigára, illetve további 300 dollárja egy hozzá való monitorra, tudhatta, hogy egy profi felhasználásra is alkalmas, remek munkagépet kap.

A Commodore menedzsmentje viszont számos rossz döntést hozott: olyan modelleket és megoldásokat erőltettek, amik az adott piaci helyzetben nem voltak alkalmazhatók. Néha évekkel előzték meg a piacot, máskor nyeretlen kétévesként kullogtak mögötte. Paul Montgomery a visszaemlékezéseiben elég keserűen beszélt a Commodore impotens üzletpolitikájáról, ami sok esetben a gép sikerének az útjába állt.

Hiába, hogy az Amiga fejlettebb volt a legtöbb korabeli számítógépnél, a Commodore reklámkampányaiból sem derült ki, hogy miért ez lenne a tökéletes választás. Egy ízben a Star Trek produkciós irodája is megkereste őket, hogy az új filmben Amigákat használhassanak díszletként. Ez jó reklámlehetőség lett volna a cégnek, de a megegyezés kútba esett - a filmesek így inkább az Apple-vel szerződtek le. Hogy ez kinek a hibája, nem egyértelmű: a Commodore szerint ők mindent megtettek, Montgomery szerint nem.

A helyzeten nem segített az amerikai videojáték-ipar bukdácsolása sem; ez magyarázhatja, hogy az Amiga miért nem volt akkora siker az Egyesült Államokban, mint Európában.

Több mint barátnő

A helyzetből elsősorban a konkurensek profitáltak. Hiába, hogy már az első Amigáknál is figyeltek a pécés kompatibilitásra, a játékkonzolok elterjedése, a piacot letaroló Microsoft, az IBM PC hegemóniája és az Apple fölénye erősebbnek bizonyult. A kilencvenes évek közepén is használt erőgépek, mint a 040-es Amiga 4000 sok tekintetben leiskolázták a korabeli számítógépeket, de akkoriban épp olyan egzotikus különlegességnek tűnt, mint az Apple Macintosh gépei. 

Az Amigának viszont még ma is legalább akkora kultusza van a rajongói körében, mint a Commodore 64-nek. Így már nem is tűnik érthetetlennek a névválasztás – elvégre a hardcore amigások jó eséllyel több időt töltöttek a kedvenc platformjuk, mint a barátnőjük mellett.