Index Vakbarát Hírportál

Szerszám lesz a Google Glassból

2015. augusztus 1., szombat 08:06

Lehet, hogy a Google Glass nem jutott el a Holdra, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a cég közel sem adta fel az okosszemüveg-projektet. Közvetetten, különféle szabadalmakból és titokzatos termékbejegyzésekből már eddig is lehetett sejteni, hogy hamarosan újra feltűnik, ezúttal viszont a visszatérés formája is kiderült: vállalati munkaeszköz lesz belőle.

A 9to5google.com írta meg először, hogy a a Google Glass új változata Enterprise Edition alnévvel, vagyis vállalati kiadásban fog megjelenni. Ahogy ebből már látszik, egyelőre kizárólag üzleti partnereknek lesz elérhető, és legalább egy évig biztosan nem is lehet majd saját célra venni.

Ennek megfelelően az eszköz strapabíróbb, masszívabb és csepp- és ütésálló lesz. A tervezők állítólag nem foglalkoznak a divatos dizájnnal, munkaeszköz lévén a funkcionalitásnak rendelik alá a megjelenést. A Wall Street Journal úgy tudja, hogy nem is különálló eszköz lesz, hanem bármilyen sima szemüvegre csatlakoztatva lehet majd használni. Ezzel együtt belül is fejlődik, erősebb processzort és akkut kap, illetve a kijelző is nagyobb lesz, viszont állítólag ennek ellenére kevésbé lesz probléma a túlmelegedés, mint a korábbi verzióban.

A Glasst korábban folyamatos kritika érte amiatt, hogy minden eddiginél könnyebbé tette a magánszféra megsértését az észrevétlenül készített felvételeivel. Munkahelyi segédeszközként azonban már eddig is hasznosnak bizonyult, így nem is meglepő a mostani irányváltás. A Google korábban el is ismerte, hogy nagy hiba volt fogyasztói termékként pozicionálni a Glasst.

Rovatok