Index Vakbarát Hírportál

Az internet megőrül az okoszuhanyért

2015. augusztus 13., csütörtök 11:08

A Kickstarter-projekt indításától számított nyolc órán belül össze is szedte a gyártáshoz szükséges kezdőtőkét az a találmány, ami a gyártó szerint 

forradalmasítani fogja a zuhanyozást.

A Nebia nevű találmány állítólag öt éve készül, és most jutott el oda a cég, hogy a legjobb dizájnt tudták párosítani a rakétatudományban is használt gyártásfolyamatokkal. A cég 100 ezer dollárt akart közösségi finanszírozásból behúzni, másfél nap alatt ennek tizenkétszeresét sikerült, és még 29 nap van hátra a projektből.

A speciális zuhanyrózsa azért annyira nem speciális: úgy csökkenti a vízfogyasztást (a cég számításai szerint akár hetven százalékkal), hogy szétporlasztja a kiáramló vízsugarakat. A sok apró vízcsepp így nagyobb felületet tud beborítani, kevesebb veszik kárba azzal, hogy simán lepattan vagy lefolyik az ember bőréről.

Magyarán szólva a cég megoldotta, hogy a mezőgazdaságban és a kert locsolásánál évtizedek óta használt eljárást a fürdőszobában is használjuk, egyszerűbben mondva fejjel lefelé fordított egy kerti locsolót. A porlasztásának egy hátránya azért van: a víz a megnőtt felület miatt sokkal hamarabb le is hűl, így a szokásosnál melegebb vizet javasol a zuhanyzáshoz a cég. Arról egyelőre nem találtunk számításokat, hogy így mennyivel nő az energiaszámla.

Egy zuhanyrózsa a kampány idején 299 dollárba kerül, bolti forgalomban majd 399-ért lehet kapni (81 és 108 ezer forint körül). Az nagyjából 370 köbméter víz ára, ami egy átlagos, négytagú család másfél éves vízfogyasztása.

Rovatok