A Cambridge-i Egyetem kutatói arra programoztak egy robotkart, hogy ne csak összerakjon egyszerű mozgásra képes minirobotokat, hanem utána figyelje is meg a működésüket, és az összegyűjtött adatok alapján építse még ügyesebbre őket. Márpedig a kutatók szerint azzal, hogy az anyarobot egy-egy építménye legjobb tulajdonságait felhasználva hozta létre a következő változatot, gyakorlatilag az evolúicó egy sajátos robotformáját valósította meg. Ahogy a kutatást vezető Fumiya Iida egy közleményben fogalmazott:

A természetes kiválasztódás alapvetően reprodukció, értékelés, reprodukció, értékelés, és így tovább. Lényegében ez az, amit ez a robot tesz – végignézhetjük a fajok fejlődését és diverzifikálódását.

Persze a rugalmasan programozható Universal Robots UR5 típusú anyarobot rendkívül egyszerű utódokat volt csak képes létrehozni, hat centis, 3d-nyomtatóval előállított, egyetlen motorral felszerelt kis dobozkákkal legózott, és ragasztóval erősítette őket egymáshoz. Miután elkészült, kielemezte a mozgolódni kezdő bébirobotokat figyelő kamera adatait, és ezek alapján meghatározta, milyen változtatásokkal lehetne tovább javítani a felépítésükön.

A kutatók csak azokat az alapszabályokat határozták meg, amelyek megakadályozták, hogy a valóságban működésképtelen robot jöhessenek létre, a teremtés ilyen törvényei alapján a többit már maga a robot intézte. Tíz generációig hagyták futni a kísérletet, majd ötször ismételték meg, így összesen ötszáz kis robotot kaptak a négy éves projekt alatt. (Az evolúciós hasonlat annyiban sántít, hogy valójában nem generációk épültek egymásra, hiszen a következő robotot nem az előző létrehozott példány tervezte.) Az eredmények alapján a kutatók szerint a robot nemcsak minden körrel fejlettebb változatokat épített, de olyan konfigurációkat is megalkotott, amelyek emberi mérnököknek nem nagyon jutott volna eszébe.

A robotevolúcióról nyilván mindenkinek a robotapokalipszis jut először eszébe, de az áttörés egyelőre elég távol áll attól, hogy szuperintelligens gyilkos robotokat eredményezzen. Segíthet viszont olyanokban, mint a házak építési folyamatának gyorsabbá és olcsóbbá tétele. Hosszabb távon viszont Fumiya Iida se hárította el egyértelműen az aggályokat:

Talán 50 év múlva veszélyes lesz, de addigra kitalálunk valamilyen megoldást erre.

A tanulmány a Plos One folyóiratban jelent meg.