Alapvető probléma a gamer laptopokkal, hogy igazán nehéz értelmet találni nekik. Mármint vannak a nagy, nehéz, hangos gépek, amik szembe mennek mindennel, amit a notebookipar az elmúlt egy évtizedben az emberiség jólétéhez hozzátett, de legalább egymillió forintba kerülnek. Mégis, van ez a piac, és van rajta az Alienware, olyan gépekkel, hogy az ember át tud lépni ezeken a problémákon.
Kaptunk tesztre egy 17 hüvelykes szörnyet. Egymillió forintba került, érintőképernyője és olyan súlya volt, hogy sírni támad kedve tőle az embernek. Próbáltuk összeszedni, mi értelme van egy gamer laptopnak manapság, de nem ment.
A hordozhatóság nem indok. Egyrészt azért nem, mert manapság már nem hordozza senki a cuccait, mert a neten játszik, vagy ha mégis, ennyi pénzből össze lehet rakni egy ennél jóval könnyebb asztali gépet is, az isten áldja a Mini-ITX szabvány kitalálóját, no meg a kétkilós, 22 hüvelykes monitorok gyártóit. Jó, az lehet érv, hogy de egy asztali gépnek mindig kell az áram, de hát legyünk őszinték, egy gamer laptopnak is mindig kell, mert legfeljebb egy-két órát bírnak teljes terhelésen.
Szóval elég erős előítéletekkel ültünk oda az Alienware szörnye elé. Mert ha az ember el tud vonatkoztatni a fent leírt, igencsak dealbreaker-showstopper érvektől, akkor el kell ismerni, hogy ez a gép minden játékos álma.
Nem tudtunk olyat adni neki, amit ne evett volna meg kacagva. Annak ellenére, hogy valamelyest vékonyabb ez a 2015-ös gép, mint a korábbi változatok, még mindig állig felfegyverkezve várja a feladatokat. Intel Core i7 4980HQ processzor, 8 giga RAM, Geforce 980M videokártya – ezekről még az is tudja, hogy mennyire durvák, akinek lövése sincs, hány bit van egy bájtban. Ez a gép arra lett tervezve, hogy minden, ma elérhető játékot a lehető legszebben és legsimábban vigyen, anélkül, hogy az 1 069 900 forintot kicsengető gazdájának egyszer is eszébe jusson, hogy de ő nem is szokott otthonról eljárni, meg hát egy ilyen erős, de asztali gépet ennek a feléből is kihozott volna.
Full HD-n, a plafonig tolt beállításokkal próbáltunk ki a gépen mindent, ami hirtelen eszünkbe jutott. A GTA V-ben még a legsűrűbb belvárosi forgalom sem fogott ki a laptopon, a Metro: Last Lightban sem sikerült megizzasztani, stabil 40-50 képkockát jelzett a mérés másodpercenként. A Tomb Raider legutóbbi része, vagy épp a Far Cry 4 is gyönyörűen futott, Counter-Strike-ban meg épp csak át nem fordult a számláló. Persze az lett volna a meglepő, ha a gép nem hozza ezt a szintet, olyan hardver van benne, hogy legalább két év kell majd ahhoz, hogy elkezdjen igazán köhögni az újabb és újabb grafikai megoldások láttán.
A gép az új, vékonyított formatervvel 43×29×3,4 centiméter lett, vagyis aki még nem látott gamer laptopot, annak megdöbbentően nagy. Hagyományos hátizsákba például bele sem fér, de szerencsére van megoldás, felárért sajátmárkás, vagy külön rendelve külsős gyártótól.
Állítólag nincs négy kiló, de ezt nehéz volt elhinni. Van rajta csicsás színekben világító, programozható árnyalatokban pompázó billentyűzet is. Ez nem újdonság, korábbi modellekben is láttunk már ilyet, de tény, hogy el lehet bíbelődni a dologgal, mire az ember beállítja, hogy hol milyen színt szeretne az ujjai alá. Ha már az ujjak szóba kerültek, érdemes elmondani, hogy a gyárban valamiért úgy gondolták, jó ötlet egy játékosoknak szánt laptopba széltől szélig csillogós üveggel borított érintőképernyőt tenni.
Nem az, de ezt sem először írjuk le: összemaszatolt, csillogós képernyőn játszani nem jó. Főleg azért érthetetlen ez a dolog, mert ha van hordozható gép, amihez a tulajdonosa egészen biztosan vesz egy nagyon jó egeret, az pont a gamer gépek kategóriája. Felesleges plusz költség és súly az érintőképernyő.
Valamennyi létjogosultsága lehetne az aktív kijelzőnek, ha munkára vagy tanulásra is használhatnánk a 17 colos szörnyet, de hadd idézzük olyan felhasználók egybehangzó véleményét, akik korábban éveken át használtak ilyen gépet: „vitte magával a melóba a tököm, hát leszakad tőle a vállam”. De tényleg, ez az a notebook, amit az ember nem hordoz, csak ha igazán nagyon muszáj, mert mondjuk kigyulladt valami a szobában, ahol addig tartotta.
Játékon kívül mozizáshoz lehet még ideális gép (mármint ha elfelejtjük, milyen tévét vehetünk ennyi pénzből). Főleg azért, mert mintha a hangrendszert is inkább a zenére és a filmekre lőtték volna be, a játékok zajai valamiért notebookosan dobozszerűek maradtak.
A teszt végén sem lettünk okosabbak, hogy mégis ki az, akinek pont egy ilyen gépre van szüksége. Talán a profi e-sportolók, de őket célozni olyan iszonyatosan vékony réteget jelent (Dél-Koreán kívül), hogy nem érheti meg egy ilyen gép sorozatgyártása. A legfőbb ok persze az ár, tényleg többszörös szorzó van a laptopban alkalmazott technikák és az asztali társaik között. Nem azt mondjuk, hogy nincs olyan élethelyzet, amikor ne jönne jól egy ilyen gép, vagy hogy ne adnánk oda a fél kezünket egy ilyenért, de tényleg úgy látszik, hogy a gamer notebookok piaca szép lassan eltűnik, de legalábbis marginális fontosságúra zsugorodik. Van a piacon hasonló teljesítményű, de jóval kecsesebb notebook is, de a Razer azt csak Észak-Amerikában árulja, és ott is nagyjából a gép súlyával megegyező mennyiségű arany árát kell kifizetni.
Amikor elhoztuk a gépet, megkérdeztük az eladótól, mekkora forgalma van az ilyen gépeknek. Kiderült, hogy az árához képest egész sűrűn viszik el a boltból a millió feletti példányokat, ráadásul legtöbbször nem a neten rendelik meg az emberek, hogy a négy-hat hét várakozás után jussanak csak a jóhoz. Nem, általában bemennek boltba, és megnézik a kiállított darabot (rendszerint összesen egy van a gépből helyben), aztán ha tetszik nekik, ott helyben meg is veszik.