Index Vakbarát Hírportál

A feleségeket is beárazta a félrelépős randioldal

2015. augusztus 27., csütörtök 11:43

Valószínűleg óriási botrány lett volna, ha az Ashley Madison anyacége, az Avid Life Media valóban elkészíti azt a programot, amely kifejlesztésére a kiszivárgott levelezések szerint elég komoly erőforrásokat összpontosított. A What's Your Wife Worth, vagyis Mennyit ér a feleséged elnevezésű mobilos appba bárki feltölthette volna a felesége (vagy hát egy tetszőleges nő) fényképét, hogy aztán más felhasználók szavazzanak arról, egy tízes listán mennyire tartják kívánatosnak a kép szereplőjét.

Az alkalmazás a szavazatok alapján számította volna ki, hogy dollárban kifejezve mennyit ér az adott nő. A fejlesztés azonban a levelezés alapján még a korai változat elkészítésénél befulladt, bár a cég kreatív igazgatója még elküldött pár tervezetet az Ashley Madison vezérének, Noel Bidermannek - ez is a mostanában elrabolt, majd közzétett fájlokból, egész pontosan Biderman levelezéséből derült ki.

A fejlesztés még 2013 előtt kezdődött, Biderman 2013 júniusában kérdezett rá először, hogy áll a program. Akkor kapta a dizájnterveket, amelyekre csak annyit válaszolt, hogy „ez elég jó”. 2014 februárjáig elég nagy volt a csend a projekt körül, Biderman egy levélben rá is kérdezett, hogy „mi a fene van az alkalmazásunkkal”. Akkor elküldték az app épp aktuális, androidos telepítőjét is, de a küldő szerint a fejlesztés elég csehül állt.

Ön feltöltötte volna a feleségét?

  • 3919
    Nem
  • 1348
    Igen

Biderman levelei közül nagyjából 197 ezer került nyilvánosságra az Impact Team nevű hackercsapat támadása után múlt pénteken. Az esettel több cikkben is foglalkoztunk, ezeket ide kattintva olvashatja el.

Rovatok