Index Vakbarát Hírportál

A jövő hadihajója egy űrhajó lesz

2015. szeptember 3., csütörtök 13:51

A brit hadiipari cég, a Startpoint Group a héten tette közzé az első látványterveket az új hadihajó-tervezetükről, amit Dreadnought 2050 néven emlegetnek. A karcsú testű trimaránt, amit a XX. század emblematikus csatahajóiról neveztek el, a brit védelmi minisztérium megbízásából tervezték a haditengerészeti szakértők.

A T2050 munkanéven emlegetett hajó testét akrilból építenék meg. Mivel ezt vízzel is el lehetne árasztani, a hajó félig elmerülve is haladhatna. Az automatizálása olyan mértékű, hogy akár minimális létszámú legénység is működtetheti; összesen 50-100 fő fér el rajta. A Dreadnought hossza 155 méter, a legszélesebb pontján 37 méter lesz, a sebessége pedig az 50 csomót is meghaladhatja.

A fedélzeten helyet kapna egy elektromágneses railgun, a vezérlőteremben áttetsző monitorokon jelenítenék meg az információt (mint a Google Glass kijelzőjén), és a hajó alól indítható garázsból víz alatti drónokat lehetne indítani. A vezérlőteremben több multifunkciós kijelzőt szerelnének fel; ezek egy része áttetsző lenne, a többin pedig akár 360 fokos külső képet is kaphatunk.

A hajóról indítható légi irányító központ elsődleges feladata a távvezérlésű légi járművek támogatása és működtetése lenne. A repülő járműveknek fenntartott fedélzet elég nagy ahhoz, hogy egyszerre indítsanak és újratöltsenek több drónt is. A fedélzetet ugyanakkor úgy alakították ki, hogy akár helikopterek landolásához is elég helyet tudjanak biztosítani; a hangárban még egy közepes méretű helikopter is elfér.

A tervek szerint a railgunhoz elektromágneses energiát használnának robbanékony vegyszerek helyett; a fegyver hatótávolsága akár 200 kilométer is lehet. A lövedékek a kinetikus energia erejével pusztítanák el a célpontokat, nem hagyományos robbanószerekkel.

Rovatok