Index Vakbarát Hírportál

A játékokra fókuszálna az új Apple TV

2015. szeptember 7., hétfő 13:47

Az Apple teljesen véletlenül csöppent bele a milliárdos játékpiacba, amikor 2007-ben bemutatták az első iPhone-t. Most azonban tudatosan szeretne magának helyet a konzolok piacán, mégpedig az új Apple TV-vel.

A New York Times értesülései szerint a még be sem mutatott Apple TV elsősorban játékokra koncentrál majd. Nagy változás ez a korábbi modellekhez képest, amely ugye a film- és zenelejátszásra helyezte a hangsúlyt.

Egyelőre persze még csak találgatnak a szakírók, hiszen a cég szerdán mutatja be legújabb termékeit. Így azt sem tudni, hogyan lehet majd játszani a készülékkel. Annyi biztosnak tűnik, hogy a játékokhoz szükséges erősebb processzor, jobb grafika és új, kontroller-szerű távirányító megadja az alapot ehhez.

Ezek ellenére a játékpiac ismerői azt mondják, hogy az igazi játékosokat nem fogja tudni átcsábítani az Apple a hagyományos konzoltól. A Microsoft Xbox One-jának és a Sony PlayStation 4-jének messze jobbak a tulajdonságai. Nehéz lesz meggyőzni a váltásról azokat is, akik a drágább és összetettebb játékokat kedvelik.

Az új Apple TV ára is jóval magasabb lesz az eddig megszokottnál. A pletykák 150 dollárról beszélnek, ami ugye közelében sincs a mostani 69 dollárnak. Igaz, ez jóval kevesebb a konzolok 300-500 dolláros árának.

Rovatok