Ha belehajt a pocsolyába, önnek annyi – nagyjából így összegezhetjük, mi a legmeglepőbb az autós versenyjátékok egyik királyának is mondható Forza Motorsport legújabb, hatos számozású részében. Minden másban nagyjából ugyanazt kapjuk: nyálcsorgatós grafika, gyönyörű autók, és a jó beállításokkal izgalmas versenyek. Meg a rohadék pocsolyák.
Szóval be kell vallanom, nem kapok lábgörcsöt, ha látok egy szép autót, és nem is vagyok valami jó sofőr. Kit akarok átverni: az egyetlen kiemelkedő dolog az autóvezetési tudásommal kapcsolatban, hogy igen ritkán szenvedek balesetet, nem szoktam meghúzni a kocsik oldalát, és figyelek a motorosokra meg a gyalogosokra. Ideális esetben most az jönne, hogy de bezzeg a számítógépes játékokban, na ott előjön, hogy valójában villámgyors reflexeim vannak, meg érzem az autók minden rezdülését.
Ami nem jelenti, hogy nem szeretem az autós játékokat. Úgy általában szeretem őket, napokat el tudok brümmögni velük, még akkor is, ha egy-egy autócsodában, amit hónapokig tartó verejtékes munkával digitalizáltak be a játék készítői, én csak a számértékeket látom, hogy 6,8 a gyorsulás, 5,3 a végsebesség, akkor ez biztos egy jó autó, még ha amúgy egy Fiat Puntóról van szó. Mit tudom én, azt sem érdekel, milyen színű a benzin, amit beletöltenek.
A legrosszabb tulajdonságom, hogy türelmetlen vagyok. Nem állok be a sorba a kanyar előtt, hogy az ideális íven, a többiekkel együtt vonatozva várjam, hogy legyen egy lehetőség az előzésre, mert hát a hetedik hely is szép. Egy frászt. Ha kell, kilököm, aki az utamban áll, izomból taposom a gázt és a féket, akár egyszerre is, ha az tűnik célravezetőnek. Kit érdekel, ha nem jön be, visszatekerem az időt, és megpróbálom máshogy.
Az a szép, hogy a Forza ennek ellenére mindig is az én játékom volt. Na jó, igazából a Test Drive Unlimited volt az én játékom, de ha választani kell, akkor most a Forza az. Legutóbb a Horizon 2-t teszteltem, de az idegesített, mert nem akarok milliomos playboy lenni. Szerencsére a Forza 6 nem akart több lenni sima autós versenyjátéknál, és emiatt aztán kiváló autós versenyjáték is lett belőle.
A lényeg, hogy megvan a 1080p meg a 60 fps (majd kiméri, aki akarja), van vagy egymillió különböző autó, hegyekben állnak a versenypályák, és most már lehet este meg esőben is versenyezni. Gyorsan essünk is túl az esőn.
Szóval esőben versenyezni nagyon jó, egészen addig, míg bele nem rongyolunk az első pocsolyába. A játék ilyenkor dob egy kockával. Egy és öt között megszívjuk, de nyugi, hatosnál újra dob a gép, és miért ne tenné, mikor az életben is úgy van, hogy ha valaki 230 körül belehajt egy pocsolyába, akkor neki vége. Egyetlen komoly fenntartásom a rendszerrel kapcsolatban az, hogy bár csak ritkán nézek autóversenyeket, az azért feltűnt, hogy a versenypályákon viszonylag ritka, hogy bokáig érő víz legyen az ideális íven.
Szóval a fejlesztők itt picit túltolták a fejlesztést, bár tényleg poén tud lenni, mikor a verseny hevében, mondjuk egy körök óta várt előzés közben egyszer csak szembe szalad az emberrel a Velencei-tó, és akkor az ember nyom meg húz mindent a kontrolleren, amit csak elér, hátha mégsem lesz festői roncs belőle a pálya szélén.
Térjünk vissza oda, miért is az én játékom a Forza, és miért lehet ugyanezért mindenki más játéka is. A Forza nem könyörtelen, gennyláda szimulátor, mint mondjuk a Assetto Corsa (ami a maga nemében amúgy tökéletes, még akkor is, ha versenykörülmények között még sosem lettem utolsó előttinél jobb). Nem, a Forza egy feelgood játék, méghozzá úgy, hogy legalább olyan pontosan be tudjuk állítani a kihívás nehézségét, ahogy az autók menetteljesítményét bütykölhetjük.
Nem csak simán a gép ellenfelek képességeit állíthatjuk, de a minket segítő opciókban is derékig állunk. Lövése sincs az ideális ív szerepéről? Sebaj, a játék berajzolja. A verseny hevében állandóan elfelejt fékezni? Sebaj, a játék megteszi ön helyett, méghozzá olyan diszkréten, hogy ön azt hiszi, ön ilyen ügyes. A töke tele azzal, hogy a dugóban állva is állandóan a váltóval meg a kuplunggal kell szívni, és akkor még a játék is ezt akarja? A Forza ezt is megoldja. Igen, ez átlagos dolog, minden jobb autós játék tudja ezeket, de valamiért csak a Forzánál nincs olyan érzésem, hogy béna vagyok csak azért, mert ezt-azt bekapcsolok.
És az ellenfelek is kutyaütők. És ennek ellenére is küzdök a harmadik helyért.
A Forza titka, hogy úgy tud játék maradni, hogy közben minden más véresen komoly benne. Elképesztő a világ, az aszfalt és az autók kidolgozása (jó, mondjuk a közönség idén is ultrabéna, de mondjuk, hogy ez a Forza bájpöttye), a hangok, az ellenfelek viselkedése. Tényleg, talán ez a legjobb példa. Még az ostoba intelligenciaszintre állított ellenfelek sem tűnnek ostobának, egyszerűen csak többet hibáznak. Elfékezik magukat, vagy épp leszaladnak az ívről, de ami a legjobb, hogy gyávábbak. Az ember ráhúzza picit a kormányt, és már tapos is a fékbe, hehe, maradtunk hetedikek.
És persze fejlődni is lehet, a játék azt is segíti. Ha jól csinálunk valamit, akkor azt nem csak tapasztalati pontban díjazza, hanem ki is írja: ez egy jó kanyar volt, ez meg egy tiszta előzés. Diszkréten, a jobb sarokban villantja fel az üzenetet, hogy ne legyen zavaró az sem, ha nem jelenik meg, mert épp a kerékvetők között pattogunk sikoltó gumikkal. Néha azt is látjuk, hogy a neten őrzött idők alapján épp jobbak lettünk, mint valaki más. Ha ezt elégszer látjuk, akkor nekibátorodunk egy online csatának, ahol kiderül, hogy persze van egy csomó sokkal jobb sofőr, de mi sem mindig az utolsó helyen végzünk. És közben dől a kredit, amiből autót lehet venni, vagy épp átmeneti (vagy folyamatosan ható) extrákat adó kártyákat. Ez is új dolog: veszünk egy csomag kártyát, kibontjuk, kiderül, hogy gyorsabbak vagy könnyebbek lehetünk egy verseny erejéig, esetleg egy hellyel előrébbről indulhatunk, vagy akár több pénzt kaphatunk, ha szépen előzünk. Apróságok, melyekre figyelhetünk, és amik értelmet adnak a játéknak akkor is, ha nem mi vagyunk az új Michelisz Norbi.
A Forza Motorsport 6 persze nem tökéletes. Például ha kívülről nézzük a vizes aszfalton szaladó autókat, látszik, hogy nem igazi fizika hat az igazi vasakra, csak egy programozott felületen csúsztatja az algoritmus a digitális drótból épített dobozokat. Cserébe viszont végtelen mennyiségű játékidő van a dologban, mert az a franc tudja, hány száz autó, ami van benne, az mind különbözik. Na, azért nem olyan érzés minden alkalommal, mintha Trabantból ülnénk Audiba, aztán vissza egy gokartba, majd onnan egy Forma 1-es kocsiba, de azért tanulni kell, meg figyelni.
A játék felépítése ráadásul segít, hogy ne unjuk meg egy nap alatt a körözést. A hétköznapi kocsijainknál csak egy kicsit jobbakkal vívott versenyek közé mindenféle extra kihívások ékelődnek be. Hol Stiggel csapatjuk (na jó, Stig digitális unokatestvérével), hol veterán sportcsodákkal. A legjobban az tetszett, mikor derült égből villámcsapásként Indycaros kocsiba tesz minket a játék. 370-nel, oválpályán. Én, aki általában a Balatonig sem sietek. Főleg nem esőben. Esőben ugyanis jönnek a pocsolyák, és ahogy már említettem, aki belehajt a pocsolyába, annak annyi.
Igen, állítólag a Forza 6 tökéletes szórakozás annak is, aki velem ellentétben tud vezetni, élőben vagy játékban, mindegy. Az ilyen emberek szerint a vezetési modell, ha nem is tökéletes, de legalábbis nagyon élvezetes. "Nem szimulátor, de elmegy" - mondják. Állítólag a kontrolleres irányítás is sokkal jobb lett, mint eddig volt, de persze még mindig kormánnyal az igazi. Vannak olyan apróságok, hogy a vizes versenyeken az ideális ív nem szárad fel, vagy hogy a pályára került törmelék- és gumifaldarabok nem okoznak sérülést, ami az életben ugye pont ellenkezőleg történik, és állítólag egy csomó autó belső nézetét elnagyolták, mert például a [tetszőleges drága autó] műszerfala tök másképp néz ki. Szóval lehet kötekedni, a lényeg, hogy még ezek a profik is azt mondják, hogy igen, ez egy jó játék, amiért lassan már konzolt is érdemes venni.