Hadihajót irányítani talán a legösszetettebb dolog a világon, és ezt az is bizonyítja, hogy a számítógépes játékok történelmében csak igen ritkán sikerülnek jól az olyan játékok, ahol a készítők pont ezt próbálják visszaadni. Van azonban egy fejlesztő, aki pont azért lett piacvezető és sikeres, mert képes a bonyolult dolgokat a lehető legegyszerűbben, mégis látványosan és izgalmasan visszaadni, és most pont ugyanazt csinálták a hadihajókkal, amit a tankokkal és a repülőkkel, és a dolog még mindig működik.
A belorusz gyökerű Wargaming.net az ingyenesen játszható online játékok egyik legismertebb fejlesztője. A World of Tanks nevű játékuk 2009 óta tarol, még akkor is, ha bárki, aki öt percet játszott már vele, tucatnyi hibát tud felsorolni, amiért utálni kellene. A fejlesztők receptje ettől függetlenül működik.
A World of Warships ugyanezt az elvet követi. Annak ellenére, hogy valójában milyen elképesztően macerás dolog egy óriási hadihajó (romboló, cirkáló, csatahajó vagy repülőgép-hordozó) irányítása, a játékban a sikert nem az határozza meg, hogy ki tudja jobban bemagolni, melyik gomb mit csinál. Négy gomb a hajó irányítása, az egérrel célzunk, kattintva lövünk, az 1-2-3-mal pedig kiválasztjuk, hogy pontosan mi repüljön ki az ágyúkból vagy a vetőcsövekből. A játék csak interneten, más élő emberek ellen játszható, a szerver összedobálja a megfelelő erőviszonyokat, betölti a szigetekkel csipkézett pályát (vagy épp azt, ahol a nyílt vízen ütközünk meg), lejár a visszaszámlálás, mindenki a fedélzetre, teljes gőzzel előre.
A hajók némi lavírozás után egymásnak rontanak, jó 10 kilométerről már dörögnek az ágyúk, kicsit közelebbről szisszennek a torpedók, rombolók cikáznak a lomha, de óriási és bivalyerős csatahajók között, a pálya sarkába bújt hordozóról felszállt bombázók és vadászgépek lövik egymást a fejünk felett. Az ember próbálja megtippelni, mennyivel kéne az ellenséges hajó elé célozni annak sebessége és távolsága alapján, közben próbálja elkerülni, hogy belőle is jó zsíros célpont váljon.
A játékot lehet őrült módjára játszani, és lehet taktikusan, kicsit előre tervezve, kicsit a biztosra menve. Sokan esnek abba a hibába, hogy előrerohannak, bele az akció közepébe, pedig ez nagyjából az egyetlen élethű dolog, ami a tengeri ütközetekből belekerült a játékba: aki egyedül van, annak annyi. Hiába bír ki a hajónk akár száz találatot is, már egy a kettő ellen sem mindig van esélyünk.
A rendszer ugyanis a kő-papír-olló elvén működik, a rombolók kicsinálják a csatahajókat, a csatahajók a cirkálókat, a cirkálók kicsinálják a rombolókat, a hordozók pedig kicsinálnak nagyjából mindenkit, amíg ki nem derül, hogy a pálya melyik szegletéből indítják a repülőkötelékeket. Azonban az erőviszonyok nincsenek kőbe vésve, megfelelő manőverezéssel és egy kis szerencsével összejöhet, hogy a kő átszakítja a papírt, a papír meg elcsúszik az olló pengéi között, hogy a kőből darabokat lecsippentő ollót már ne is említsük.
A rombolók a leggyengébben páncélozottak, vagyis már egy tucat jól helyezett lövés is elég a búcsúhoz. Viszont ha elég közel jutnak ahhoz, hogy a torpedók biztosan célba találjanak, egyetlen nekifutással akár azt a csatahajót is elsüllyeszthetik, amibe akár százat is bele kell lőni a sikerhez (és hogy mennyire nem ritka az ilyesmi, azt mi magyarok tudjuk a legjobban, a Szent Istvánnak is elég volt két olasz torpedó, hogy rögtön az első bevetésekor elsüllyedjen).
A játék tehát, annak ellenére, hogy alapjában véve nagyon egyszerű, nem ostoba, és ami a legfontosabb, nem könnyen kiismerhető. Ez azt is jelenti, hogy bár az alapok elsajátításához elég lesz néhány perc, az igazi sikerekhez jó pár óra is kell majd.
Na meg persze olyan társak, akik nem teljesen idióták. A WoWS csapat alapú taktikai játék, és a kő-papír-olló elv miatt egyértelmű, hogy a csapatnak csak akkor lesz válasza mindenre, ha a hajók támogatják egymást. Ez egyelőre még nem mindig jön össze, nagyon sokan próbálnak ugyanúgy játszani, ahogy a World of Tanksben tették: előrerohanva, magányosan, hősködve (aztán mikor kilövik őket, mártírkodva, a csapatcsetben anyázva). Hadihajózni még ebben a kilúgozott, bolondbiztos módon is a higgadtan és előre gondolkozva kell. És ami a legfontosabb: meg kell találni azt a hajóosztályt, ami a legjobban illik a stílusunkhoz. Annyira nincs oda az ágyúzásért, de szívesen tölti az idejét repülőkötelékek mikromenedzsmentjével, hogy a távolból torpedózza halálra az ellenséget? Akkor önnek a hordozók kellenek. Hatalmas ágyúkkal lőne tucatnyi kilométerről egy óriási, de lomha vasban, ami jó eséllyel azt is túléli, ha hárman ágyúzzák egyszerre? Akkor szívjon a csatahajókkal. Utálja a lassú dolgokat vagy a mesterlövészkedést, inkább durva közelharcban villogna? A rombolókat pont erre találták ki. Egy kicsit mindegyik tetszik, ráadásul szereti, mikor egyszerre 12 ágyúval lőhet egy pontra? El se mozduljon a cirkálók közeléből.
A játékban pillanatnyilag két nemzet hajói vannak, de az amerikai és japán hajók mellé hamarosan jönnek az orosz és német vasak is. Minden nemzet négy hajóosztályt futtat, és a már említett romboló-cirkáló-csatahajó-hordozó vonalon belül összesen tíz szintre beosztva tíz, általában egyre fejlettebb modell érhető el.
A modellek az első világháborúban alkalmazott lélekvesztőktől indulva jutnak el a második világháború csúcstechnikájáig. Kezdéskor a két alapmodellt, egy első szintű amerikai és egy első szintű japán cirkálót kapunk, ezek lassú és kis kaliberű ágyúkkal vannak felszerelve, nem túl fürgék és nem is túl fordulékonyak. Pár csata után, a sikerrel bevitt találatok, elsüllyesztett hajók, elfoglalt, vagy épp megvédett bázisok száma szerint kapott tapasztalati pont és pénz segítségével fejleszthetjük ki a jobb löveget, jobb célzórendszert, erősebb hajótestet, nagyobb teljesítményű motort. Ha minden megvan, jöhet a következő szintű hajó kifejlesztése, ehhez az első pár szinten kevesebb, aztán több, és úgy a hatodik szinttől felfelé iszonyatos mennyiségű fejlesztési pont kell. Egy negyedórás csatában ötven és kétezer pont között lehet szerezni, de az átlag két-háromszáz. Mármint ha tényleg ingyen akarunk játszani.
A WoWS ugyanis bár alapvetően teljesen ingyen van, és tökéletesen lehet haladni akkor is, ha egy büdös vasat nem adunk a fejlesztőknek, azért a Wargaming sem a lottó ötös miatt lett piacvezető. Igazi pénzt leszurkolva jutunk a játék speciális fizetőeszközéhez, az aranyhoz, ebből prémium előfizetést válthatunk, ami másfélszeres szorzót tesz a megszerzett fejlesztői pontok mellé, vagyis jóval gyorsabban haladunk az egyes fejlesztések megszerzése felé, mint ha inkább értelmes dolgokra költjük a pénzünket. Ez is egy lehetőség, ahogy majd nyilván jönnek az igazi pénzért vehető, jóval komolyabb sebzést okozó lőszerek és a speciális extrák, melyekkel jobban rejtőző, a hibákat gyorsan kijavító hajóink lesznek, és vannak már most is külön pénzért megvásárolható, elég jó teljesítményű, viszont korántsem legyőzhetetlen hajók, de fontos kimondani: ez a játék nem ettől jó, ahogy nem is ettől rossz.
A játék akkor rossz, ha nem fogadjuk el, hogy a készítők szerint hogy kell vele játszani. Egyedül rohamozva mindig hamar végünk lesz, a hajóosztályt rosszul használva sem lesz sok sikerélményünk. Sőt, ha mi mindent jól csinálunk, de csupa idiótával sorsol össze minket a gép, akkor is csak hápogunk majd hitetlenkedve, hogy nézd már, az idióta nekiállt bázist támadni a hordozóval, miközben a másik marha össztüzet zúdít ránk, mert összekeveri az ellenséget jelző pirosat a baráti zölddel.
És hát maga a játék sincs még teljesen kész, de ezen ne lepődjünk meg, a tankos változat évek alatt érett be. A teszt alatt leginkább az időjárási viszonyok változása hiányzott, egy idő után unalmas, hogy mindig minden pont ideális egy jó kis tengeri ütközethez, még véletlenül sem dobálja a hullámzás a hajót, nem zuhog az eső, a nap tökéletes szögben esik az amúgy gyönyörűen kidolgozott hajókra, és a csatának helyt adó, szintén meglepően szép pályaelemekre, szigetekre, kikötőkre. A hajók erősségeinek és gyengeségeinek kiegyensúlyozása is folyamatban van, mert ez-az még akkor is túl nagy előny vagy hátrány, ha pont ugyanolyan a játékban, mint a valóságban.
A csatahajók lövegtornyai baromi lassan fordulnak, a hordozók kiszolgáltatottsága is csak elméleti, és a becsapódó lövedékek is okozhatnának többször problémát. Mármint sokszor van olyan, hogy a hajó egy-egy része komolyan megsérül, leáll a motor, beszorul a kormánylapát, kiesik valamelyik löveg, de most még úgy tűnik, hogy az ilyesmit nem a találat helye alapján osztja a gép, hanem dob egy kockával, és a véletlen hoz néha különleges eredményt.
Persze pont ezek azok az igények, amik megvalósítása pont az eredeti értékeket veszélyezteti. Minél alaposabban hangolják a játékot, annál valószínűbb, hogy az az egyszerűség és a közérthetőség rovására megy majd. A tankos változat is az életútja közepén volt a legjobb: már tele volt tartalommal, de még nem vette magát túl komolyan, tudott egyszerű, szórakoztató játék lenni. A World of Warships még nagyon az elején tart, a verziószáma például 0.5.0. Ha szereti a hajókat, vagy pont egy olyan játékot keres, ahol napi fél óra is elég, ráadásul pont nulla forintot akar minderre elkölteni, töltse le a játékot, és próbálja ki.