Index Vakbarát Hírportál

Az Apple törölte a dróntámadásokat gyűjtő appot

2015. október 1., csütörtök 07:47

Az Apple eltávolította az App Store-ból azt az alkalmazást, ami követte az amerikai dróncsapásokat. A Josh Begley adatművész és az Intercept szerkesztője által készített alkalmazás push értesítéseket küldött a világon elkövetett dróntámadásokról. A koncepció szerint hírforrás lett volna újságíróknak, de a Drones+ nevet visszadobta az Apple, mert „nem elég hasznos vagy szórakoztató”.

Az alkalmazás végül Metadata+ néven ment át a szűrőn tavaly, és egy évig működött, mielőtt múlt héten eltávolították, mert az indoklás szerint „túlságosan durva vagy kifogásolható tartalom”. A Metadata+-ban sosem voltak képi bizonyítékok a dróntámadásokról, szövegalapú volt, és térképen ábrázolta a támadások helyét.

Az App Store-ban van egyébként olyan játék, amivel virtuális dróntámadásokat lehet végrehajtani, erről az Apple nem mondta azt, hogy túlságosan durva lenne.  Begley most egy Twitter-fiókon folytatja a dróntámadások gyűjtését, és egy másik appja, az Ephemeral+ ugyanazzal a funkcióval, mint a Metadata+ még mindig elérhető.

Rovatok