Van egy projekt, ahol az a cél, hogy építsenek egy olyan robotot, ami képes lesz összerakni a lapra szerelt bútorokat. Igen, az IKEA-s dolgokat, amiket az emberek sem mindig tudnak veszekedés, sérülés vagy válás nélkül összerakni, részletes útmutató ide vagy oda.

A robot egyelőre az alapoknál tart, fatiplit próbál beledugni az előre fúrt lyukakba, és ha csak ez alapján kéne ítélni, azt mondanám, hogy talán az unokáim már látnak majd olyan robotot, ami nem lesz még az embernél is bénább bútor-összeszerelésben.

Jól látszik ugyanis, hogy bár az ipari robotokat baromi jól lehet előre programozni, és aztán éveken át képesek tulajdonképpen hibamentesen végezni az adott részfeladatokat, ha a feladat igényel némi önállóságot vagy megoldókészséget, homokszem kerül a gépezetbe.

A robot két karjának összehangolása például csak addig tart, hogy az egyik erősen tartja a deszkát, míg a másik szánalmasan bénán próbálja kitapogatni, hova is kellene dugni a tiplit. A rendszer nem tudja pontosan, hol van a lyuk, ezért úgy keresi, hogy a tiplit húzza folyamatosan egy irányba, és óvatosan nyomja lefelé is. A kamerák látják, hogy a tipli túlszaladt-e a bútorlapon, de maga a lyuk és a tipli is túl kicsi ahhoz, hogy igazán jól be tudják mérni, melyik hol van. Végül azért összejön a dolog, de jóval lassabban, mint ahogy egy embernek sikerülni szokott.

A kutatók szerint ráadásul van egy komoly, egyelőre nehezen leküzdhetőnek tűnő feladatat: a bútorok kibontása után kezelhetetlen összevisszaságban vannak az alkatrészek. Ami az emberi agynak nagyjából könnyen megy, az a robot számára kibogozhatatlan, önállóan csak nagyon nehezen tudnák meghatározni, melyik csavar melyik lyukba kell, és a kis alkotóelemek hogy adják ki a nagy egészet. Az ipari robotok általában mindent egy meghatározott helyről vesznek föl, a munkadarabot futószalag szállítja, és más robotok forgatják a munkafázisnak megfelelő helyzetbe. Önálló munkára egyelőre még nem találtak ki robotot, és ahogy az a videón látszik, még nagyon messze vagyunk a változástól.