Index Vakbarát Hírportál

Már Skype nélkül is lehet szkájpolni

2015. október 16., péntek 16:02

Messze már az idő, amikor még a Microsoft MSN Messengere Skype-ja volt a legnépszerűbb netes beszélgetős alkalmazás. Azóta a nagy riválisok is a fejére nőttek, és a csetelős-csevegős appok úgy általában is egyre inkább mindenhol ott vannak és felfalják az egész internetet.

A Skype ugyanakkor az utóbbi időben több ügyes trükköt is bevetett, hogy visszazárkózzon a versenyben. Az eddigi legfontosabb ilyen lépés az volt, amikor október elején bekerült az alkalmazásba a külön már egy éve elérhető valós idejű fordítás. Most pedig már a program telepítése nélkül is be lehet csatlakozni a beszélgetésekbe.

Ehhez az asztali és webes változatokból elég elküldeni a beszélgetés linkjét annak, akivel csevegni szeretnénk, és az illető máris be tud kapcsolódni a webes felületen. Egyelőre az Egyesült Államokban élesedett a funkció, de a következő hetekben máshol is elérhető lesz, illetve a Microsoft szerint hamarosan érkezik mobilokra is.

Rovatok