Index Vakbarát Hírportál

Swatch órával is lehet fizetni jövőre

2015. november 30., hétfő 14:06

A Swatch bejelentette, hogy a Visával együttműködve érintéses fizetési lehetőséget épít egy jövőre megjelenő karórájába. A svájci óragyártó októberben mutatta be a Bellamy nevű modelljét Kínában, ahol a következő hónapokban el is kezdik árulni, de a cég szerint 2016 év elején az Egyesült Államokban, Svájcban és Brazíliában is lehet már vele fizetni.

A karóra NFC-technológiával teszi lehetővé a fizetést, vagyis csak közel kell majd tartani a terminálhoz, és már lehet is vásárolni. Ez azért lehet nagy dobás, mert ezt jelenleg csak az Apple Watch és a Samsung Gear S2 tudja, azok viszont nagyon gyorsan lemerülnek. Mivel a Bellamy a fizetést leszámítva nem okosóra, és az NFC kevés energiát fogyaszt, a cég szerint az óra üzemideje gyakorlatilag nem fog változni.

A Bellamy Kínában 27 ezer forintnak megfelelő áron debütál. Érdekes lesz látni, hogy a többi hagyományos óragyártó cég is beszáll-e a versenybe, és hogy képesek lesznek-e bevágni az okostelefonok felől érkező gyártók elé.

Rovatok