Index Vakbarát Hírportál

Bombabiztos zsák védi a poggyásztól a repülőt

2015. december 21., hétfő 11:13

Bár manapság minden korábbinál fokozottabban figyelnek a reptereken a biztonságra, mégis be-becsúsznak végzetes hibák, mint az orosz utasszállító októberi felrobbanásakor is. Ezen a helyzeten segítenének brit tudósok egy új találmánnyal. Az egyszerűen Fly-Bag, vagyis repülőzsák nevet kapó tároló a fedélzeti robbanásoktól védené meg a repülőt, hogy még akkor se történjen katasztrófa, ha nem sikerült már a reptéren kiszűrni a veszélyt.

A Sheffieldi Egyetem kutatói által kifejlesztett zsák olyan, mint egy nagy sátor, amelyet a csomagtérben lehet felállítani és minden poggyászt belepakolni. A zsák olyan rétegek, például aramid és más hő- és hasadásálló kompozit anyagok felhasználásával készült, amelyek elég ellenállóvá teszik a szövetet, hogy elnyelje a robbanást – ha már nem sikerül megelőzni, legalább kordában lehessen tartani.

A koncepció kulcsa, hogy az anyag rugalmas, ami növeli az ellenálló képességét, amikor a robbanás erejét vagy a repeszeket kell magában tartania

– mondta a kutatást vezető Andy Tyas, aki szerint a lényeg, hogy így az anyag inkább úgy viselkedik, mint egy hártya, nem pedig úgy, mint egy merev, ezért törékeny fal. A zsák a teszteken jól teljesített, és a kutatók szerint olcsóbb és könnyebb is, mint az eddig létező megoldási kísérletek ugyanerre a problémára.

Rovatok