A mai játékokban ma már akkor menthetjük el az aktuális állásunkat, amikor akarjuk, de a nyolcvanas-kilencvenes években ez még nem volt ilyen egyszerű. Egyes játékokkal nem is lehetett menteni, csak pályakódokkal érhettünk el egy-egy, korábban már végigjárt szakaszt. 

A konzoljátékok viszont használtak elemes mentési rendszert; ezek hibátlanul működtek, egészen addig, amíg ki nem fogyott belőlük az elem. A Super Nintendo konzolon a memóriavédő gombelemeket a kártyába tették – amiről a játék futott, és amire a gép az állást is elmentette –, de a Sega Saturn konzolján például a konzol hátsó részébe kellett bepattintani.

Csak egy baj volt vele: ha lemerült az elem, buktuk a mentéseket.

Egy elszánt japán játékosnak, Wanikunnak még ez sem szegte kedvét. Nagy kedvence volt az Umihara Kawase, ami 1994-ben jelent meg Super Nintendóra (vagy Super Famicomra, ahogy Japánban hívták). És igen, ez is elemes mentési rendszert használt, statikus memóriával (SRAM). Bár ezek az elemek cserélhetők, vagyis nem kell lemondanunk a mentés lehetőségéről, amint kivesszük az elemet, törlődnek a korábbi mentéseink.

Wanikun kártyájában már régen kimerült az elem, de a korábbi mentéseit így sem vesztette el. Ő ugyanis, mint a Twitteren írta, megtalálta az ultimate megoldást:

ちなみに、20年以上SFCの電源を入れっぱなしにしてある初代 #海腹川背 は、稼働時間は 18万時間を突破しているものと思われます。 電源落とすとリプレイデータは消失します。たぶん pic.twitter.com/6ZJfLi997x

— Wanikun (@UMIHARAKawase) 2015. szeptember 30.

Sajnos a történetet némileg beárnyékolja, hogy Wanikun valójában egyszer kikapcsolta a gépet, amikor új házba költözött, ezért a 20 évben azért volt egy megszakítás (a mentett állását viszont nem bukta, mert a költözést a cartridge feltöltött eleme még éppen kibírta). Valószínűleg azért esélyes a leghosszabb ideig bekapcsolt konzol világrekordjára – bár nem világos, hogy van-e ilyen versenyszám, de jó lenne tudni, hogy ha nem Wanikun nyerné, akkor kicsoda.