Tegnaptól szinte az egész világon elérhető a Netflix szolgáltatása, mostantól kezdve 8-12 eurós havidíj ellenében korlátlan mennyiségben nézhetnek filmeket a felhasználók. Bár az internetezők egy tájékozottabb része már jó ideje várta ezt a napot, a felhasználók jókora többsége nem ismeri a céget. Kik ezek, akik egy mozdulattal megpróbálják újraszervezni a filmfogyasztást az egész világon?
A Netflix egyszerű online filmkölcsönzőként indult az Egyesült Államokban, de míg versenytársai sorra véreztek ki a fogyasztói szokások megváltozása miatt, nekik sikerült haladni a korral, és sikeres online szolgáltatóvá váltak.
A céget 1997-ben alapította az egykori matematikatanár Reed Hastings (most vezérigazgató) és a szoftverfejlesztő Marc Randolph, mindketten a Pure Software nevű szoftvercégnél dolgoztak korábban, aminek szintén Hastings volt az egyik alapítója. A Pure Software eladásával Hastings elég pénzt kapott ahhoz, hogy gründolja a következő vállalkozását.
A legenda szerint Randolph olyan céget akart, amely valamit árul az interneten, de arra nem volt ötlete, hogy mit. Hastingsnek pedig azért jutott eszébe a dvd, mert 40 dollár késedelmi díjat kellett fizetnie, amiért nem vitte vissza időben az Apollo 13-at. Eleinte a Netflix is a hagyományos kölcsönzők modelljét vitte tovább, vagyis filmenként kellett fizetni. Csak 1999-ben vezette be a havi előfizetési rendszert. A kért filmeket postán küldte a tagoknak, és ugyanezzel a módszerrel lehetett visszaküldeni.
Ezzel be is robbant a már akkoriban is túlzsúfolt piacra. Emlékezhetünk, a kilencvenes évek végén még Magyarországon is minden utcasarkon volt videokölcsönző, képzeljük, milyen lehetett ez az Egyesült Államokban. Annyira bejött a Netflixnek az előfizetéses modell, hogy 2000-ben már meg is szüntették a filmenkénti kölcsönzést.
A cég fel is keltette a befektetők és riválisok érdeklődését. Az akkoriban óriásnak számító Blockbuster hálózattal hírbe is hozták, állítólag ötvenmillió dollár lett volna a felvásárlás értéke, de nem jött létre az üzlet – a Netflix nagy szerencséjére. 2002-ben léptek tőzsdére, de nem robbantottak akkorát, mint szerettek volna. (Ellentétben a mostani helyzettel, amikor a tegnapi bejelentés után a befektetők egymást túllicitálva vásároltak Netflix-részvényeket, majdnem 10 százalékkal növelve a részvények értékét.)
1997-ben Reed Hastings és Marc Randolph megalapítja a Netflix videotékát.
1999-ben előfizetési rendszert indítanak: havi díj fejében akármennyi filmet ki lehet kölcsönözni.
2000-ben kidolgoznak egy filmajánlási rendszert a tagoknak, amely a kikölcsönzött filmek alapján ajánl új filmeket.
2002-ben lépnek tőzsdére.
2005-ben 4,2 millió előfizetőjük lesz.
2007-ben mutatják be a streaminget, a tagok a tévéjükön nézhetik a filmeket és sorozatokat.
2008–2009-ben megállapodást kötnek több gyártóval, hogy különböző eszközökön (konzolok, lejátszók, set-top boxok) is lehessen netflixezni.
2010-ben jelennek meg a mobilappok.
2010-től kezdve indul a világhódító út: először Kanada, egy évvel később Latin-Amerika, még egy évvel később Európa néhány országa.
2013-ban megtörtént a nagy áttörés saját tartalmak terén a House of Cardsszal.
2016-tól szinte az egész világon elérhető a szolgáltatás.
Az első fordulatot a cég életében az ajánlási rendszer bevezetése jelentette. Annyira komolyan vették azt, hogy a tagoknak filmnézési (ekkor még filmkölcsönzési) szokásaik alapján ajánljanak filmeket, hogy 2006-ban még egy egymillió dolláros díjat is felajánlottak annak, aki az addig használt algoritmusnál jobbat talál ki. A cél az volt, hogy több mint tízszázalékos pontossággal találja ki a felhasználók filmekre adott értékelését.
Mire a cég kipostázta egymilliárdodik kölcsönzött dvd-jét, el is kezdtek eltérni az addigi modelltől. 2007-ben elindították az online videószolgáltatást. A felhasználók ezentúl az interneten is nézhették a kikölcsönzött filmeket. A következő években ahogy csökkent a dvd-eladások (és egyben kölcsönzések) száma, úgy növekedett a Netflix a streamingpiacon. Igazi sikertörténetté vált, egyben remek példája annak, hogyan lehet túlélni egy iparág hanyatlását (vagy inkább megváltozását).
Néhány évre rá a Netflix az egyik leggyorsabban növekedő amerikai vállalattá vált, egyben az észak-amerikai internetes forgalom jelentős része az ő számlájukra volt írható. Ha megnézzük a statisztikákat, mindenhol azt látjuk, hogy a Netflix magasan vezet az adatforgalmat összesítő listákon. Annyira nem meglepő ez, tekintve, hogy a filmnézés elég sok gigabájtot igényel.
A cég növekedése 2011-ben megtorpanni látszott, de gyorsan túllendültek a problémákon saját gyártású sorozataikkal. Első nagy sikerüket egy angol politikai témájú sorozat feldolgozásával, a House of Cardsszal érték el. A sorozat megjelenésével is szakítottak az addigi tévés hagyományokkal, ugyanis nem részenként mutatták be azt, hanem egyszerre tették elérhetővé az összes részt, így a sorozatrajongók körében amúgy is divatos darálást emelték új szintre.
Azóta ontják magukból a saját gyártású sorozatokat, többnyire sikerrel. A tegnapi Las Vegas-i bemutatón újabbakat is bejelentettek, köztük a The Crownt, amely az angol királyi családról szól majd.
A Netflix hat évvel ezelőtt kezdett külföldi terjeszkedésbe, először Kanadában indította el a szolgáltatást. Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudják mindenhol ugyanazt a tartalmat szolgáltatni a forgalmazási jogok különbözősége miatt. Kanadai indulásukkor például csak 2600 filmet ajánlottak, míg az amerikai oldalon ekkor már tízezer felett járt a nézhető filmek listája.
A nehéz indulás minden országra igaz lett ezután is, legyen az a latin-amerikai kontinens vagy európai ország. A cég Európába viszonylag hamar, már 2012-ben betette a lábát, igaz akkor még csak az Egyesült Királyságban és Írországban. Még abban az évben nyitott az északi országok felé is, Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország került a szerencsések közé.
A többi európai országnak még éveket kellett várnia, de szép lassan egész Nyugat-Európában elindult a szolgáltatás. Egészen mostanáig viszonylag szervesnek mondható a növekedés: a cég megfontoltan, lassan terjeszkedett, egyszerre csak egy régiót befogadva. A tegnapi nappal azonban minden megváltozott.
A cég a másfél órás Las Vegas-i nagyszabású bemutatója közben törölte el a régiós korlátokat szinte az egész világon. Maga a bemutató elég unalmas volt, bejelentettek néhány új saját gyártású sorozatot, színpadra hívták ezek és régebbi sorozataik szereplőit, bohóckodtak egy sort, de igazi nagy bejelentés nem történt.
Egészen az utolsó percig, amikor Reed Hastings vezérigazgató robbantott: Kína (és még néhány kisebb ország) kivételével mindenhol elérhető a szolgáltatás. Hastings külön említette, hogy bár valószínűleg az egymilliárd kínai is szívesen nézne filmeket a Netflixen, különleges engedély kell a kormányzattól. De már dolgoznak rajta.
A most következő időszakban az jön, hogy a cég a helyi piacokra szabja kínálatát. Egyelőre ugyanis csak annyi történt, hogy eltörölték a régiós korlátokat, és elérhetővé tettek egy kezdő – nyilván az amerikainál csekélyebb – kínálatot, ami többé-kevésbé hasonló a most bekötött országokban. Ráadásul eredeti nyelven vannak fenn a filmek, ami sokakat elriaszt attól, hogy előfizessen a szolgáltatásra. De az eddigi indulások is döcögősek voltak, némi idő elteltével megjelentek a helyi tartalmak is a kínálatban – erre lehet számítani nálunk is.
A cégnek ezentúl a különböző országok forgalmazási jogai és érdekei között kell lavíroznia. Ahogy Hastings fogalmazott, olyan ez, mint gyereket vállalni. Óriási dolog, de a munka java a következő húsz évben jön.