Index Vakbarát Hírportál

1996-ban azt hitték, ez lesz a pécé jövője

2016. január 11., hétfő 14:02

A Mentalfloss előásta az amerikai számítástechnikai ismeretterjesztő sorozat, a Computer Chronicles húsz évvel ezelőtti epizódját, amiben a műsorvezető Stewart Cheifet harminc percben bemutat néhány úttörőnek szánt technológiát, amely talán a pécé jövője lehet majd. Az eszközök többször annyira látványosak, hogy a videót még angoltudás nélkül is érdemes végignézni. 

Az egyik ilyen kütyü egy ma már inkább hatalmas faxgépnek ható okostelefonnak nevezett Sun Transphone, amely telefon és egyben terminál is: tud néhány pécés műveletet, lehet bankkártyával fizetni is vele, sőt a bemutatóban kiemelik, hogy két telefoncsatlakozó van rajta, hogy internetezni és telefonálni is tudjon egyszerre! Aki 1996-ban még gyerek volt vagy meg sem született, valószínűleg nem tudja, hogy korábban a telefonvonalon jött az internet is, és amíg meg nem született az ADSL (vagy előtte a párhuzamosítók csodálatos világa), nem lehetett egyszerre telefonálni és internetezni ugyanazon a vonalon.

A videóban bemutatják még az Apple játékkonzolos próbálkozását a Pippint is, a BeBox nevű többprocesszoros pécét (1996-ot írunk!) és itt szerepelt a Pilot nevű, gyakorlatilag az okostelefonok elődjének tekinthető érintőképernyős hát, izé, okosnotesz, még azelőtt, hogy Palm Pilotnak hívták volna, és a termékkategória palm néven terjedt el.

A Mentalfloss szerint egyik technológiából sem lett végül a pécé jövője, bizonyos értelemben azonban mindegyikből. 1996-ban azért egész jól eltalálták, mire fogjuk használni a gépeinket a jövőben: munkára (amire nagyrészt még mindig pécéket használunk) és játékra, amire a pécé mellett ma tényleg célhardvereket, konzolokat használunk. A palmok is kicsit koraszülöttek voltak, de a sokkal szebb felbontást és a színeket kivéve a vízió stimmelt. Az első Iphone 2007-ben jelent meg, csak 11 évvel az adás után – valószínűleg ezt akkor azért nem sokan gondolták volna

Rovatok