A Netflixen sokkal több filmhez és sorozathoz férhetünk hozzá az Egyesült Államokban; érthető, hogy mindenki az ő filmkatalógusukhoz próbál hozzáférni. A Netflix szerződéses partnerei viszont azt akarják, hogy ezt minden eszközzel lehetetlenítsék el. Hiába, hogy az előfizetések után a kiadók is pénzhez jutnának, ők más forrásból szeretnének még több pénzt keresni. A vásárló, aki fizetni próbál a szolgáltatásért, a szoftverkalózokkal kerül egy kalap alá. De ha be is vezetnek valamilyen korlátozást, az csak ideig-óráig működhet.
Az egyik legnagyobb online filmszolgáltató, a Netflix januárban újabb 130 országban vált elérhetővé. A bővítést a CES-en jelentették be, és szinte rögtön meg is lépték: a szolgáltatáshoz már a világ 190 országában férnek hozzá. Nagy volt az öröm, míg nem derült ki, hogy ez nem a teljes kínálatra vonatkozik.
Az új országok filmkatalógusában nincs annyi cím, mint az amerikaiban, viszont ugyanannyiba kerül. (Pontosabban: ugyanannyi dollárba, mint euróba.) A Netflix ráadásul azt is bejelentette, hogy könyörtelenül le fog csapni a trükközőkre. Aki proxy szerveren vagy VPN-en (virtuális magánhálózaton) keresztül próbálja elérni a szolgáltatást, hoppon maradhat:
Egyes felhasználók proxykat vagy „blokkolásgátlókat” használnak, hogy hozzáférjenek a régiójukon kívüli címekhez. A gyakorlattal szemben hasonló módszerekkel fogunk fellépni. Ez a technológia folyamatosan fejlődik, és mi vele fejlődünk. Mindez azt jelenti, hogy a következő hetekben azok, akik proxykat és blokkolásgátlókat használnak, csak ahhoz a tartalomhoz férhetnek majd hozzá, ami az ő országukban is elérhető. Meggyőződésünk, hogy ez a változás nem érinti majd azokat, akik nem használnak proxyt.
Elmondjuk lassabban, idegen szavak nélkül. Ha ön szeretné legálisan, pénzért, a világpremier napján megnézni a House of Cards új évadját, akkor vagy amerikai állampolgárságot, munkát és lakhelyet szerez magának, vagy ezek hiányában egy valódi Netflix-előfizetést, hamis hálózati azonosítóval. A hamis IP-cím ahhoz kell, hogy a felhasználó amerikainak tűnjön, mert ha a Netflix észleli, hogy külföldről használjuk az alkalmazást, korlátozza az elérhető tartalmat, és nem Kevin Spacey-t nézhetjük, hanem egy sajnálkozó hibaüzenetet. Ebben segít a VPN, ami elhiteti a szolgáltató szervereivel, hogy az Egyesült Államokból csatlakozunk a Netflixhez.
A tartalomszolgáltatók évek óta szorongatják a Netflixet, hogy zárják be a VPN-es kiskapukat, vagyis akadályozzák meg, hogy olyan országokban is használják a szolgáltatást, ahol az adott műsort nem is nézhetnék. Az ausztrál műsorszolgáltatók egyenesen kalózkodással vádolták a hamis IP-címről netflixelőket, arra hivatkozva, hogy a VPN-nel megkerülték a regionális tartalmi korlátokat.
A kalózkodós párhuzamot azért nehéz elsőre megérteni, mert az ingyenes torrenttel szemben a Netflixért havidíjat kell fizetni. A felhasználó kiperkálja az előfizetési díjat, a Netflix eljuttatja a megtekintések utáni pénzt a kiadónak, és mindenki örül. Hol itt a kalózkodás?
A műsorszolgáltatók már évtizedek óta foglalkoznak a tartalmak regionális korlátozásával. A régiók kialakulása több dolognak köszönhető: a hidegháborúnak, a földrajzi távolságoknak, a váltóáram frekvenciájának, a nyelvi korlátoknak, illetve az egyes régiók infrastrukturális fejlettségének.
A képcsöves tévékre vonatkozó szabványok (PAL, NTSC, Secam stb.) elsősorban a felbontásban és a képfrissítés frekvenciájában különböztek. A képfrissítést a váltóáram frekvenciájához igazították: ez Európában 50 hertz, az Egyesült Államokban 60 hertz. Az európai tévéfilmek felbontása valamivel nagyobb volt, de másodpercenként csak 25 képkockát jelenítettek meg, szemben az amerikai 30-cal. Ezek a különbségek meghúzták a régiók határait.
Mire megjelentek a többnormás tévék, amik minden szabvánnyal boldogultak, már kiépült a regionális filmforgalmazás gyakorlata, és az erre épülő, sok-sok milliárd dolláros ipar. A DVD-k régiókorlátozásának már nem volt technikai alapja, de megoldották, hogy az európai vásárló ne rendeljen filmeket Japánból és Amerikából: az európai lejátszók nem olvasták be a más régióból származó lemezeket. Miből élt volna az európai divízió, ha a vásárlók fél évvel a premier előtt megrendelik az amerikai DVD-t az Ebayről?
A HDTV-k elterjedése tíz éve egységesítette a piacot. A Sony akkoriban adta ki a Playstation 3-at, amiben nem volt régiókorlátozás: az európai gépeken futtatni lehetett az amerikai és japán játékokat is. De a Blu-ray filmeket nem. Ahhoz már a forgalmazóknak is lett volna néhány szavuk; a Sony nyilván nem akarta összerúgni velük a port. Főleg, hogy a Sony Pictures is érintett volt a régiókorlátozás fennmaradásában.
A technikai akadályok tehát már tíz éve elhárultak. Az online videotékák és a streamelés mára eszköz- és tévéfüggetlenné tették a filmnézést: a Netflix ehhez tökéletes platform lenne. De ez nem egyezik a kiadók érdekeivel. Ha az európai piacon fél évvel a premier előtt lehetne megnézni egy filmet vagy sorozatot a Netflixen, a kiadó elesne
és így az európai divízió kevesebb pénzhez jutna. Pedig nekik a lokalizációs költségeket és a magasabb adókat is fizetniük kell.
A kiadóknak az az érdekük, hogy az európai piac igazodjon az ő ütemtervükhöz. Csakhogy az európai néző nem karitatív tevékenységet akar folytatni, hanem filmet vagy sorozatot nézni, az amerikai premierrel egy időben.
Erre kínálna megoldást a Netflix, de a fent részletezett okok miatt ez a kiadóknak nem tetszik. Ők annyit látnak, hogy az online trükközés miatt bevételektől eshetnek el, és ezt simán összemossák a kalózkodás fogalmával. Na, ilyen logikával lesz mocskos tolvaj a kedves vásárlóból.
A Netflixen a legtöbb film és sorozat az Egyesült Államokból érhető el. A felhasználó azzal jár a legjobban, ha amerikainak adja ki magát, mivel így hozzáfér a teljes katalógushoz. Ezért ugyanannyi dollárt fizet, mint egy amerikai állampolgár, sőt, még többet is, mivel a VPN-szolgáltatóknak szintén csengetni kell. Ebben látszólag nincs semmi illegális: a Netflix pénzhez jut a külföldi nézők után, akárcsak a VPN-ben utazó szolgáltatók. (Sokan közülük pont a Netflix amerikai kínálatával reklámozzák magukat.)
A szerződéses partnerek – filmforgalmazók, kiadók, szóval a tartalomszolgáltatók – joggal verhetik az asztalt. Ha ők megegyeznek a Netflixszel, és eladják nekik a közvetítési jogokat, az csak az Egyesült Államokra vonatkozik. Nekik nem a Netflix az egyetlen szerződéses partnerük, hanem a tengerentúli kábelszolgáltatók, online videotékák és tévétársaságok is. Ha a felhasználó jóval a magyar premier előtt nézhetné meg eredeti nyelven az új sorozatokat, nem lenne rájuk kíváncsi, mire eljutnak Európába.
A Netflix maga is finanszírozza saját filmek és sorozatok gyártását, de ha csak ezekből kéne megélniük, felkopna az álluk. Szükségük van a tartalomszolgáltatókra és a nagy kiadókra is. Épp ezért tettek is néhány jelképes lépést, hogy a kedvükben járjanak, és visszaszorítsák a VPN-ezőket. Spoiler: nem jártak sok sikerrel.
Ma a Netflix az Egyesült Államokban mutatja a legjobb arcát. A portugál, a német, az angol, de még a kanadai kínálat sem olyan bőséges, mint az amerikai. (A magyar katalógust itt lehet átböngészni). A VPN és a proxy erre eddig megoldást kínált, de a Netflix bezárná a kiskapukat.
Pedig ez rövid távon nekik és a felhasználóknak is rossz, és hosszú távon ők is pont ennek az ellenkezőjét szeretnék elérni. Az eset kapcsán David Fullagar, a tartalomtovábbítási architektúráért felelős alelnök azt írta a Netflix blogján, hogy
ha az összes tartalmunk globálisan elérhető volna, nem lenne szükség átjátszóállomások és egyéb trükkök használatára [...] Célunk, hogy az összes ügyfelünk elérje a tartalmainkat, mindenféle proxy nélkül. Továbbra is ezen dolgozunk.
Tessék: nekik az lenne jó, ha a felhasználónak nem kéne a VPN-nel és a proxyval vacakolnia, hanem ugyanazt nézhetnék, mint az amerikai előfizetők. De a tartalomszolgáltatók, akik miatt érdemes előfizetni a Netflixre, mást akarnak: neki kell a többi terjesztési csatorna is.
A Netflixnek azt kéne bebizonyítania, hogy a film- és sorozatgyártók számíthatnak rájuk, és megvédik az amerikai közönségnek szánt tartalmat a kíváncsi tekintetektől. Csakhogy nekik a trükközés plusz bevételt jelent, így nem is áll érdekükben túl keményen odacsapni. A tengerentúli terjeszkedés a növekedésük kulcsa, és a befektetőket érdekelni fogják az erre vonatkozó terveik. De nem az a kérdés, hogy mikor lesz elérhető a Netflix 190 országban, hanem az, hogy mikor kapja meg a 190 ország ugyanazt a Netflixet, mint Amerika.
A szolgáltatók azt mondják, a blokkolás technikailag nem kivitelezhetetlen, de mások, köztük a Netflix saját munkatársai is máshogy látják. Az idei CES-en a cég termékfejlesztési igazgatója, Neil Hunt gyakorlatilag elismerte, hogy tehetetlenek.
Az iparban használt szabványokkal próbálunk fellépni a proxyk ellen. Mivel a proxyknak az a célja, hogy titkosítsák a forrást, nem világos hogy oldhatnánk meg. Ebből valószínűleg örökös macska-egér játék lesz. Továbbra is a VPN-es feketelistákra kell hagyatkoznunk, amiket ezzel foglalkozó cégek állítanak össze. De ha [a VPN-szolgáltatók] feketelistára kerülnek, egyszerűen csak új IP-címre költöznek, megkerülve a tiltást.
Bár ezt sokan úgy értelmezték, hogy a Netflix most aztán végképp odacsap a trükközőknek, Hunt itt épp arról beszél, hogy a korszerű eszközök, amiket használnak, semmilyen védelmet nem nyújtanak a VPN-es trükkök ellen.
A Netflix nem sokkal Hunt ominózus mondata után jelentette be, hogy odacsapnak a VPN-nek. Talán erre volt szükségük, hogy megnyugtassák a szerződéses partnereiket; talán még ígéretes részeredményeket is elérhetnek.
Részeredményeket talán elérhetnek. Karl Kathuria, a proxyszolgáltatásokkal foglalkozó Psiphon Inc. vezérigazgatója szerint egy 1-10 szerverből álló virtuális magánhálózatot viszonylag könnyű kiszúrni, és utána csak blokkolni kell az IP-címüket. Az ennél összetettebb VPN-es trükkökkel már könnyű a zavarosban halászni, de nagyon nehéz őket észlelni.
Nem a Netflix lenne az első, akinek kudarcba fullad a szabályozási kísérlete. A Wirednek nyilatkozó Faraz Ali, a PureVPN marketingigazgatója szerint a Huluval is ez volt a probléma: hiába próbálták meg letiltani az Amerikán kívüli felhasználókat, nem sikerült. A VPN-szolgáltatók mindig megtalálták a kiskaput, és zavartalanul lehetett tovább nézni a filmet.
Ha a Netflix le is tiltja a szervereink IP-címeit, könnyedén beállíthatunk új IP-címeket. Ha úgy döntenek, hogy az egész hálózatot letiltják, néhány napon belül lecserélhetjük az egészet, és megkerülhetjük a blokkolást.
Az egész helyzetet az teszi groteszkké, hogy ezek a felhasználók nem ellopni akarják a kérdéses tartalmat, hanem majd' megvesznek, hogy fizethessenek érte. És hát ki az, aki a kedves vásárlóit kirugdossa a boltjából? A Netflix biztosan nem. Robert Stone, a MediaHint proxyszolgáltató vezetője szerint a Netflix a hasonló cégeknek köszönhetően építhette ki a tengerentúli felhasználóbázisát, és nem arról híresek, hogy túl keményen lépnének fel ellenük.
A hátulütője már most látszik, és a felhasználók hamarosan rájönnek, hogy a 8 euróba kerülő európai szolgáltatás távolról sem olyan teljes, mint a 8 dolláros amerikai szolgáltatás. Ugyanaz az ár, de pocsék kínálattal.
– mondta Stone.
Ezt valószínűleg épp a Netflix tudja a legjobban. Ha rajtuk múlna, valószínűleg még VPN-nel se kéne trükközni, hanem mindenki megkaphatna minden tartalmat. Az, hogy ne lehessen virtuális magánhálózatról elérni a Netflix összes tartalmát, épp olyan értelmetlen követelés, mint az illegális fájlcserélés betiltását követelni. Annak is milyen sok értelme volt.
A Netflix nem hülye; tudja, hogy betarthatatlan dolgot kérnek számon rajta. Hunt a CES-en arról is beszélt, hogy globális megjelenéseket akarnak, és nem régiókra tervezni. Már csak azért sem, mert ez nem erősítené a kalózkodást – ahogy az ausztrálok mondják –, hanem éppen gyengítené. Ha ugyanis egy nagy cím az Egyesült Államokban már elérhető, de Európában még nem, valószínű, hogy Európában illegális letöltések útján szerzik meg, mert nincs más lehetőségük. De ha ez a cím mindenhol egyszerre jelenik meg, az visszaszoríthatja az illegális letöltéseket.
A Netflix és a felhasználók végső soron ugyanazt akarják: a lehető legtöbb filmet és sorozatot, a lehető legjobb áron. Faron Ali is úgy látja, hogy a VPN-ezés letörésére az a legegyszerűbb módszer, ha minden tartalmat globálisan elérhetővé tesznek – legálisan. Amikor aláírták a filmekre és sorozatokra vonatkozó szerződéseket, és a szolgáltatók megkapták a licencjogokat, a regionális korlátozások betarthatónak tűntek az akkori technikai feltételek mellett. Ma már nem azok. A kiadók kezében viszont ott az adu ász, hogy nélkülük nincs tévéműsor.
A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a haladás idővel bedarálja az ellenkezőket is, és a kiadók kénytelenek lesznek megegyezni a Netflixszel. A status quo fenntartását csak a régi reflexek indokolják, nem a technikai korlátok. Ahogy az Uber és a taxisok mostani kálváriája is illusztrálja, legfeljebb az időt húzhatják, de a haladást nem állíthatják meg. A kiadók ma nagyjából azt dönthetik el, hogy az a pénz, amit a VPN-nel netflixelőktől húzhatnának be, jobb-e, mint a semmi, ami az illegális letöltések után jár.