Index Vakbarát Hírportál

Durván tele van szoftverhibával az F-35

2016. január 29., péntek 11:53

Továbbra is az F-35 az amerikai hadsereg legproblémásabb repülőgépe, és egy nyilvánosságra hozott jelentésből kiderült, hogy a szoftverével is komoly problémák vannak.

A bugok miatt késhet a szuperdrágán kifejlesztett repülőgép végső konfigurációjának tesztelése, ez áll az USA védelmi minisztériumának tesztelői részlegét vezető Michael Gilmore feljegyzéseiben. Ez azt jelenti, hogy

a katonák éveken át egy szoftverhibákkal teli géppel repülhetnek.

A hivatalnokok az F-35-ért felelős csoportból azt állítják, hogy Gilmore túlzottan aggódik, egyikük egyenesen nyavajgásnak nevezte a szakértő kritikáját.  Az programért felelős csoport úgy döntött, hogy az érintett szoftvereket fölösleges most kijavítani, mert az aktuális verzió csak átmeneti, és az F-35 végleges változatán teljesen más szoftver fog futni. 

Gimore szerint a 2017 július 31-ig elvégzendő teszteket csak akkor tudják elvégezni, ha jelentős működési hibák kijavítását napolják el, mégpedig egy olyan szoftverfrissítésig, ami 2021-ig nem fog megjelenni.

Rovatok