Index Vakbarát Hírportál

Komoly büntetést kaphat a Facebook

2016. február 10., szerda 09:41

A francia adatvédelmi hatóság három hónapot adott a Facebooknak, hogy hagyjon fel az eddigi gyakorlatával, és ne kövesse azokat a felhasználókat, akik

Az első esetben a Facebook által használt süti, a datr cookoie feltelepül az oldalra látogatók eszközeire. Ehhez még bejelentkezésre sincs szükség. A Facebook ezután még két éven át nyomon követheti a felhasználóit minden oldalon, ahol elérhető a lájkoláshoz vagy ajánláshoz használt Facebook gomb.

Nézzük a második pontot. Tavaly októberben az Európai Unió Bírósága az amerikai megfigyelési botrány kapcsán kijelentette: az Egyesült Államok és az uniós államok közötti biztonságos adatcserére használt Safe Harbor keretrendszer nem alkalmas az európai polgárok adatainak megvédésére, így az egyezményt és az általa kínált könnyítéseket érvénytelennek kell tekinteni.

Mivel az adatcsere felmondása vagy korlátozása mindkét félnek súlyos károkat okozna – ma egy átmeneti megoldást használnak –, szinte azonnal megkezdődtek a tárgyalások egy Safe Harbor 2.0 létrehozásáról. De hiába jelentették be pár napja az új megállapodást, a szakértők szerint az elkapkodva kialakított keretrendszer ebben a formában szinte biztos kudarcra számíthat.

Hogy van belgául a cookie?

A Facebook szóvivője azt nyilatkozta, hogy új jogi konstrukciókat dolgoztak ki a biztonságos adatáramlásra és adatkezelésre, melyek megfelelnek az európai adatvédelmi előírásoknak, és erről meg fogják győzni az francia adatvédelmi hatóságot is.

A datr cookie ügyében egy belga bíróság határozatában már novemberben 48 órát adott a Facebooknak, hogy letiltsa a süti használatát, különben naponta akár 250 ezer eurós bírságot is kiszabhatnak rájuk. Ebből mostanáig nem lett semmi, mivel a Facebook fellebbezett az ítélet ellen. A fellebbezést azzal indokolták, hogy az ítéleteket az adott ország hivatalos nyelvén kell megfogalmazni, de mivel a határozatban szerepelnek angol szavak is (pl. cookie, browser), a döntés érvénytelen. Azt is hozzátették, hogy ez csak egyetlen probléma, mivel szerintük a datr cookie védi a felhasználókat, és ez a fellebbezés fontosabb indoka.

Rovatok