Index Vakbarát Hírportál

Találja meg mind a 419 hibát a képen!

2016. február 19., péntek 06:51

Az amerikai Védelmi Minisztérium vezetője, Christopher Bogdan azt mondta, egyre kevesebb hardveres és szoftveres problémája van az F–35 lopakodó vadászgépnek, de még mindig több száz megoldandó feladat vár rájuk.

Bogdan altábornagy a virginiai Arlingtonban, a saját irodájában nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Egy sor kérdésre adott választ a Pentagon eddigi legnagyobb szabású fegyverkezési programjával kapcsolatban; az F–35-program mostanáig nagyjából 400 milliárd dollárt emésztett föl.

„Még mindig van 419 olyan dolog a vadászgépekkel kapcsolatban, amikről el kell döntenünk, hogyan javíthatnánk rajtuk – hogy egyáltalán kijavítjuk-e ezeket, és ha igen, akkor mikor” – mondta Bogdan. Bár ez a szám csaknem háromszorosa volt a néhány évvel ezelőtti értéknek, Bogdan úgy látja, hogy a technikai nehézségek dacára mind a 419 hibát kijavíthatják, méghozzá két éven belül.

Amikor az újságírók a műszaki hibákról kezdtek kérdezősködni, Bogdan elmondta, hogy a problémák többsége szoftveres eredetű, és a gépek küldetésirányító rendszerét érinti, ideértve a radart és a szenzorokat, illetve az ALIS (Autonomic Logistics Information System) rendszert, ami a biztonságos repülésért felel. Az ALIS-szal kapcsolatos problémáknak már komoly jegyzéke van. Korábban a rendszer fals hibaüzeneteket közvetített, ezért több, egyébként hibátlanul működő gépnek megtiltották a felszállást. Csak később derült ki, hogy az elromlott alkatrészeket figyelő adatbázisba hiba csúszott; innen jöttek a megtévesztő hibaüzenetek.

Az elmúlt években a programmal foglalkozó iroda és a gyártásért felelős Lockheed Martin átalakították a fejlesztési és logisztikai rendszerüket – mondta Bogdan. A Lockheed több mérnököt állított rá a szoftverhibák kijavítására, és megbízták a fejlesztések felügyeletével az Aeronautics üzletágat.

Rovatok