Index Vakbarát Hírportál

Macre is jön Siri

2016. február 26., péntek 11:06

Az Apple a tervek szerint folytatja a hangalapú digitális asszisztense kiterjesztését minden saját rendszerére. Sirit az iPhone és iPad után tavaly az Apple Watch és az Apple TV is megkapta, és idén érkezik Macre is – írja a 9to5Mac.

Cégen belül állítólag már legalább 2012 óta tesztelik OS X-en is a funkciót, de a lap forrásai szerint az OS X őszre tervezett, 10.12 verziószámú és Fuji kódnéven futó frissítésében már jó eséllyel ki is adják, ami azt jelenti, hogy a bejelentés már a cég júniusi fejlesztői konferenciáján megtörténhet.

A hírek szerint a maces interfész nem a mobilos vagy tabletes változathoz fog hasonlítani, hanem inkább ahhoz, ahogy Windows 10-en a Microsoft saját asszisztense, a Cortana megjelenik. Vagyis a menüsoron kap helyet, a Spotlight nevű kereső és az értesítési központ ikonja mellett, a jobb felső sarokban lesz saját ikonja.

Rovatok