Index Vakbarát Hírportál

Zuckerberg elárulta, miért csinálta meg a Facebookot

2016. február 29., hétfő 10:27

A Facebookról szóló hollywoodi produkció tévesen idézte fel a Facebook megalapításának okát, de Mark Zuckerberg cégvezér egy nemrég adott interjúban helyretette a dolgot.

A mozifilmben az állt, hogy Zuckerberg csajozni akart, és ehhez kellett neki egy jó eszköz. Ezzel szemben az igazság az, hogy akkoriban már volt barátnője, mégpedig Priscilla Chan, aki ma már a felesége. A Facebook azért jött létre, mert Zuckerberg teljesen netfüggő volt, és olyan sok időt töltött a programozással, hogy nem tudott figyelni a kötelező órákon - derült ki a Die Welt am Sonntag lapnak adott interjúból.

Az egész onnan indult ki, hogy Zuckerberg össze akarta gyűjteni az évfolyamtársak tudását, hogy ne bukjon meg az egyik művészeti tárgyból. Leprogramozott nekik egy tanulóeszközt, amely véletlenszerűen megmutatta a tananyaghoz kötődő műveket, és be tudtak írni mindent, ami arról eszükbe jutott. Zuckerberg körbeküldte emailben az eszközét, mindenki megírta, amit tud, és így sikerült összegyűjtenie, amit a többiek az órán hallottak.

Így született meg az ötlet, hogy milyen jó lenne egy olyan eszköz, amellyel az emberek megoszthatják a többiekkel, hogy mi történik velük.

Ezzel az egésszel Mark Zuckerberg nagyszerűen igazolta Bill Gates elméletét a lusta emberekről. A Microsoft alapítója  korábban azt nyilatkozta, hogy mindig a leglustább embereket vette fel, mert ők azok, akik a legegyszerűbb és legkreatívabb módszerrel fogják megoldani az eléjük kerülő problémákat. Mark Zuckerberg pedig nemcsak megoldotta a problémáját, hanem az ötletével közel akkora vagyont szerzett, mint maga Bill Gates.

Rovatok